Továbbra is következetesen ragaszkodik vádalkuja után tett tanúvallomásához P. Sándor, a 2007. áprilisi diósdi kettős gyilkosság elkövetője, s apróbb, de fontos részletekkel rendre ki is egészíti azt. A csaknem negyven vádlott egymáshoz fűződő viszonyait elemezve igyekszik kideríteni a Pest Megyei Bíróság, hogy kik, és miképp vettek részt a társaságból a Mol százhalombattai olajfinomítóját megkárosító üzemanyaglopásokban, amelyek a bűncselekmény indítékát jelenthetik.
A tegnapi tárgyaláson – roszszullétére hivatkozva – nem jelent meg a vádiratban a bűnszervezet vezetőjeként szereplő Sz. István. Miként megírtuk, a nyomozáskor titkosszolgálati módszerekkel számos vádlott telefonbeszélgetéseit rögzítette a hatóság. Az ügyészség ezeknek csak egy részét csatolta a vádhoz. Bartkó Levente bíró nemrég kikérte az egész hanganyagot, s harmincnyolc beszélgetést a bizonyítás részévé tett, mert lényegesnek ítélte tartalmukat. A felvételek segítenek képet kapni a csoport bonyolult belső viszonyairól. Egyelőre nem tudni, ezeket korábban miért nem csatolta a vádhoz az ügyészség. Tény, hogy aprólékos munka árán lehetett csak kibogozni, hogy kik tartoznak a telefonszámokhoz, mert minden vádlott legalább tucatnyival rendelkezett. A beszélgetések stílusa igen óvatos, de a tolvajnyelv ellenére is sejthetők belőlük a terheltek szándékai.
Az óvatosság nem lehetett véletlen: a napokban ugyanis újra felvetődött, hogy a vádlottak rendőröktől kapott információk alapján előre tudták, hogy kinek, melyik mobilszámát szándékozik lehallgatni a hatóság. Szintén tisztázandó kérdés, honnan juthatott a fő vádlottak tudomására, hogy elfogásukra készül a rendőrség. Az érintettek Thaiföldre távoztak, onnan csak hosszas egyezkedés után tértek haza.
Lapunk információi szerint a bíróság meg akarja hallgatni az esettel összefüggésbe hozott rendőrtiszteket. Az ő nyilatkozataik révén talán érthető lesz az is, hogy a csoport letartóztatása után miért távolították el azonnal állásából az ügy főnyomozóját az Sz. család egyik tagjának feljelentésére.
Sem Sz. Károly, sem Cz. Attila nem említette első vallomásaiban, hogy Sz. István és Sz. Miklós érintett lett volna az olajlopásokban. A vádlottak azután kezdtek rájuk vallani, hogy a diósdi gyilkos, P. Sándor részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy Cz. Attila bízta meg a merénylettel. Tudomása szerint az áldozat, a Pipás becenevű F. József zsarolta a csoportot az olajlopások miatt, azért kellett megölnie. P. Sándor szerint az Sz. testvérek tartották kézben az üzletet, igaz, ezt csak megbízójától hallotta.
Ablakon menekült a sorozóbizottság elől + videó
