Riasztónak tartja a norvég rendőrség, hogy három év alatt tízszeresére nőt az ország börtöneiben raboskodó román állampolgárok száma – jelentette a Mediafax hírügynökség. Az utóbbi időben a nyomozók szemmel tartják a romániai koldusokat, mert kiderült, hogy többen közülük bűntetteket követtek el vagy bűnözőkkel állnak kapcsolatban. Egy részüket már elítélték Németországban, Svédországban vagy Romániában, mások pedig azután tértek vissza, hogy Norvégiából korábban már kiutasították őket.
Természetesen nem minden kéregető bűnöző, de jócskán vannak olyanok, akik a koldulással álcáznak számos, a jelek szerint szervezetten elkövetett bűncselekményt – adta hírül a norvég köztelevízió, az NRK. Június végén Oslóban riadót fújt a rendőrség, amikor az európai társhatóságok jelzése után bejelentette: az idén nyáron valóságos bűnözői hullám várható a norvég fővárosban, ahol a korábbi éveknél sokkal több kelet-európai bandita vert tanyát. A rendőrség a helyieknek azt tanácsolta, hogy nagyon ügyeljenek táskájukra, értékeikre, ha forgalmas helyeken vagy üzletekben fordulnak meg.
Meddig még?
