Rosszcsont beforr

Mélyre ásni nehéz. Nézni a mutatkozót, az könnyebb. Sokan harsányan kritizálják a médiában mutatkozó kultúrszennyet. Az adást, amely megy. A bulvársajtót, amely olvasható. Egész életük erről a dühről szól ahelyett, hogy észrevétlenül, csendben, de igencsak elszántan utánanéznének a nem mutatkozónak. A rejtettnek. Sokak szerint persze épp ez a baj. Hogy a jelen világrend rejti előlünk az igazi értékeket. Miféle bíróság ítélt felszínes szórakozásra százmilliókat világszerte? Miért is ne mehetne érték főadásidőben?
Igen ám, de mi az érték? Ami után nem kell giccsadót fizetni, az már érték? És mi a jó hír? Az evangélium például jó hír. A Bánk bán pedig érték. De szabad-e az operát vagy a hitet a légkondicionált utastérhez hasonlóan elrendelni, netán kikényszeríteni? Rendeleti úton látótérbe hozni?
A bibi az, hogy egyszer már szólt jó hírekről az újság, és az rosszat jelentett. Emlékezzünk csak! Amikor 1975. szeptember 30-án a Malév Bejrútba tartó gépe máig ismeretlen okból lezuhant, alig pár sort írt, írhatott erről a tragédiáról a korabeli sajtó. De örülhetünk-e annak, hogy 1975-ben a bulvársajtó nem zaklatta a gyászoló özvegyeket? Igaz, akkor még nem volt bulvársajtó, legföljebb Képes Újság és Nők Lapja. Tiszta lapok. Egyik sem épített ordas indulatokra, ocsmány ösztönökre. Amint a kissé korábbi Szabad Nép sem. A Szabad Nép sohasem sztárolt munka nélkül meggazdagodó celebeket. A Szabad Népnek parti rovata sem volt. Egy tiszta lap, igen. A Szabad Nép a dolgozó népről szólt. Állítólagosan és olykor valóságosan is megszólalhattak benne átlagemberek, munkások, parasztok, értelmiségiek. Nevük lehetett azoknak, akiknek a celebsajtóban még saját árnyékuk sem lehet. Emlékezzünk csak, hogy is volt, hol nem volt? A szocreál művelődési házak, amelyeknek ma kötelességük lepusztulni és nevetség tárgyává válni, akkor éppen megépültek, bizony. Népünk erkölcseiről pedig gondoskodott a vámvizsgálat. Már a határon lefoglalták a Playboyt. Történelmi tanúságtétel szerint az értékesebb látszása, játszása csak ilyen áron valósítható meg. Önkényuralom árán.
Vagy vegyük a pénzt. Pol Pot komolyan vette, hogy rossz a pénz. Hogy nem jó, ha minden a pénzről szól, a pénz körül forog. Mi a megoldás? A devizaendlösung. Pol Pot beszüntette a pénzt, a transzferábilis rubelnél is alább szállott poklokra Pol Pot. Az emberek mehettek természetbeni juttatásért munkálkodni ki a mezőre. A bűnös várost is kilakoltatta Pol Pot. Bűnös városok: Ninive, Phnom Penh, Budapest. Bűnhődjenek-e plázáikért? Romlottságukért? Hagymázas álmaikért?
A kambodzsai emberkísérlet mintegy kétmillió emberéletbe került. A tálibok az erkölcs nevében betiltották a zenét, a táncot, a mozit, az internetet. A nemzetiszocialista művészet is erkölcsös volt. A diktatúrák mindig értékorientáltak. A könnyelmű, a léha ellenségei. Bezárják a bordélyházakat, szétzúzzák az ikonokat, üldözik a dekadenciát, épp csak velejükig romlottak és korruptak amúgy. Irány: Szocsi! Éljen a szoci! A központilag elrendelt érték az önkény egyik csalhatatlan, ha nem a legfontosabb figyelmeztető jele. Akkor hát eleve értéktelenségre volna kárhoztatva bármiféle demokrácia? Nagyon nagy probléma ez. Tulajdonképpen a rossz fiú esete, csak nagyban.
Ha rossz a fiú, büszke az apa. Minél rosszabb a fiú, annál büszkébb rá az apja. Büszke rá még akkor is, ha színleg megbünteti. De színpadiasan kisúg a büntetés után haverjának: az én fiam. Az én fiam! A fiú, ha jó, ha nem huncut, ha nem élénk, ha nem üt vissza, vagy épp nem üt ő először, akkor beteg. Hát ez az! Itt a bökkenő! A fiú egészségének egyik kritériuma épp a rosszaság. Ugyanígy a jó újság, az értékorientált kereskedelmi televízió akár a társadalom betegségét is sejtetheti. Dönts, ember! Melyik a nagyobb rossz? Az, ha beteg, vagy az, ha rossz a fiad? A huszadik század folyamán sokszor döntöttünk rosszul, pedig hát a megoldás, ha nem is makarenkói, de pofonegyszerű. Legyen csak rossz a fiú, de neveljük meg.
Világméretekben most épp ez folyik. Próbálják végre ráncba szedni, megnevelni a piacgazdaságot, a gonosz, ám életrevaló fiút. Igen, igen, a szabad piac az enfant terrible, az egészséges, de rossz fiú tipikus esete, míg a tervgazdaság a tornából, a versenyzés alól felmentett jó fiú tipikus esete. Utóbbiak, a jó fiúk közül a legtöbben már elhaláloztak, béke mauzóleumaikra, ám az előbbi fiú, a szabad verseny ettől még nem lett jobb. Ahogy a fiatalkori bűnözés is példázza, olykor egészséges, erős fiatalok iszonytató cselekedetekre képesek. A versenyszellemű piacgazdaság is elviselhetetlenül igazságtalan tud lenni olykor.
Ami 2008 őszén történt, az semmi más, mint az egészségesen életszerű piacgazdaság diszkóbalesete. Az életszerűen egészséges gyerekek köztudomásúan igencsak kedvelik a kockázatot, adrenalinfüggők. Épp jó erőnlétükből fakadóan becsülik alá a veszélyt. Megnevelni egy ilyen kalandvágytól duzzadó gyereket lehetetlenség, ám a gyerek, ha túléli a kalandot, ha összetörve bár, de nem halva kászálódik ki a kocsi – az autóipar – roncsaiból, ha túléli a diszkóbalesetet, akkor egy szép napon, amikor már senki sem gondolná róla, bumerángként visszatér a küldőhöz: Bocsika, igazad volt, apa! Holnaptól kezdve óvatosabban vezetek. Csak küldj pénzt. Friss túlélők, diszkóbalesetet szenvedett egykori adrenalinlovagok állnak sorba állam bácsinál. Pénzintézetek, autógyárak: Papa, küldj pénzt! Holnaptól kezdve megígérem, figyelmesebben vezetek, óvatosabb leszek…