UD-ügy: panasszal élhet az NBH
Az UD Zrt.-vel kapcsolatos bizonyos ügyek megszünetésével kapcsolatban a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági irodájának illetékese közölte, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója a törvényi határidőn belül meghozza döntését, azt követően, hogy a határozatot kézhez kapja, lehetőség van panasztételre. (MN)
Eladnák a régi metrókocsikat
Eladná a BKV azokat a metrókocsikat, amelyeket a 2-es vonalról, az Alstom szerelvények érkezése miatt selejteznek le – közölte hétfőn a társaság. Reményi László, a kereskedelmi osztály vezetője elmondta: többen érdeklődtek már a kocsik iránt, volt, aki hulladéknak, más étteremnek szeretné őket felhasználni. (MTI)
Lemondtak mandátumukról
Hétfői hatállyal lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Áder János és Deutsch Tamás, az európai parlamenti választáson mandátumot nyert fideszes politikusok. Áder János esetében időközi választást kell tartani, Deutsch Tamás mandátumának betöltőjét a Fidesz jelöli ki. (MTI)
Több pénzt kérnek az önkormányzatok
A Kereszténydemokrata Néppárt arra kéri Szabó Imre környezetvédelmi minisztert, hogy vizsgálja felül a bezárásra ítélt hulladéklerakók állapotát, illetve kérjen határidő-módosítást az Európai Uniótól – mondta Nagy Andor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke. Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy ha a tárcavezetőnek mindezt nem sikerül elérnie, akkor járja ki a kormánynál, hogy az önkormányzatokra háruló többletköltséget térítsék meg, mert további kiadásokat már nem lehet a lakosságra hárítani. (MN)
Novemberben állhat bíróság elé Kolompár
Várhatóan novemberben állhat bíróság elé Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke egy tízmilliós gazdasági bűncselekmény miatt. Az ügy első tárgyalását eredetileg júniusra tűzték ki, de Kolompár indult az uniós választáson, így mentelmi jog illette meg. Az Országos Választási Bizottság immár hivatalosan is tájékoztatást adott arról, hogy Kolompár nem szerzett mandátumot, így folytatódhat ellene mind a három büntetőeljárás. (FH)
Dombóvár: botrány után jelöltállítás
Patay Vilmos fideszes önkormányzati képviselőt jelöli polgármesternek a Fidesz Dombóváron az őszi időközi választásra – jelentette be tegnap a párt városi elnöke, Rózsai Éva. (MN)
Óriási bakot lőtt a 444, besározták a NAV kommandójának egykori, elismert vezetőjét
