Leépítés a Densónál
Csoportos létszámleépítéssel nyolcszáz dolgozójától válik meg szeptember végéig a székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft. A leépítés az „önkéntes távozás ösztönzési programjával” kezdődik: azok a dolgozók, akik ezt választják, a törvényes juttatáson kívül kéthavi bérben részesülnek. A lépésre a közleménye szerint az „üzleti környezetben bekövetkezett rendkívüli nehézségek” miatt kényszerült az autóipar számára különböző alkatrészeket gyártó, japán tulajdonú cég. (MTI)
Zuhanórepülésben a hazai export
Májusban 24 százalékkal zuhant hazánk exportja, míg az import soha nem látott mértékben, 32 százalékkal zsugorodott. A KSH adatai szerint a külkereskedelmi mérleg így 132 milliárd forintos (480 millió euró) többletet mutatott. A behozatal csökkenéséből a gazdaság mély válságára következtethetünk, mert a fogyasztás hét-nyolc százalékkal esik vissza az idén. Az import zsugorodásának másik oka az export csökkenése. (Sz. A.)
Lendületben az infláció?
Négyszázalékos júniusi inflációval számol a Portfolio.hu piaci felmérése. Az elemzők szerint az infláció emelkedésében közrejátszik a szezonális élelmiszereknél tapasztalt jelentős árnyomás, valamint az üzemanyag-drágulás is. (MN)
Gazdasági csúcson vesz részt Bajnai
Energia, befektetés és fejlesztés alcímet viseli a tegnap Dubrovnikban megkezdődött kétnapos Croatia Summit 2009 csúcstalálkozó, amelyen Bajnai Gordon kormányfő is részt vesz. A tanácskozáson kiemelt téma lesz a nyugat-balkáni térség euroatlanti integrációja is. Bajnai több kétoldalú találkozón is részt vesz, a tervek szerint megbeszélést folytat Jadranka Kosorral, az új horvát miniszterelnökkel. (MTI)
Patkányinvázió van a fővárosban
