Felfüggesztett cementgyár
A bíróság első fokon felfüggesztette a Holcim Hungária Zrt. Nyergesújfalura tervezett cementgyárának engedélyeztetését több civil szervezet, valamint Esztergom, Tát, Tokod és Tokodaltáró önkormányzatának beadványára. A civil környezetvédők és az önkormányzatok az Országos Környezetvédelmi Főfelügyelőséget perelték be, mert szerintük a hatóság engedélye alapján a 76 hektáros, zöldmezős építkezés visszafordíthatatlan károkat okozna, különösen azon a Natura 2000-es védelem alatt álló területen, amelyen keresztül a Holcim egy 11 kilométeres szállítószalagot tervezett. A Holcim Hungária Zrt. a felfüggesztés ellen fellebbez. A cég szerint az egységes környezethasználati engedély végrehajtását függesztették fel, de ez nincs hatással a jogerős építési engedélyre. (MTI)
Jogszabályellenes Magyar Dakar
Hatályon kívül helyezte a Közép-európa Rally (Magyar Dakar) táborfalvai futamának természetvédelmi engedélyét a bíróság, mert az jogszabálysértő. A bírósági felülvizsgálatért folytatott pert zöldszervezetek indították. Az eredeti hatósági határozat a civilek szerint azért is vérlázító, mert arra biztatta a szervezőt, hogy a versenynek az engedély jogerőre emelkedésének bevárása nélküli megtartását úgy tegye szabályossá, hogy az ügyfeleket rábeszéli arra, mondjanak le a fellebbezési jogukról. Ezzel megsértette a tisztességes eljárás követelményét és az ügyfelek jogorvoslati jogát is. (www.levego.hu)
Kiderült a cukkini féltve őrzött titka, így marad sokáig friss!
