Költségtérítési „baki”
Erkölcsileg megsemmisültek a képviselői költségtérítés ügyében igennel szavazó honatyák, mert nem megszüntették kiváltságaikat, hanem ravasz trükkel felemelték e járandóságukat – véli Seres Mária,
a képviselők költségtérítését számlához kötni akaró népszavazási kezdeményezés elindítója. Seres bízik a jövő hét elején esedékes alkotmánybírósági döntésben. A Népszava tegnapi összeállításából kiderül,
a törvény bujtatott emelést hajtott végre a képviselői költségtérítésben. Göndör István (MSZP) előterjesztője úgy nyilatkozott: törvényhozási baki történt, amit ősszel korrigálnak. (MN)
Oszlatják a tüntetést
Hatáskör hiányára hivatkozva a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nem vette tudomásul a ma délután öt órára, a Szabadság térre bejelentett, a letartóztatott Budaházy György melletti szimpátiatüntetést. Ezen tiltakoznának a Magyar Gárda egyesületet feloszlató bírósági ítélet ellen is. A rendezvény egy korábban lefoglalt helyen lenne, így az nem minősül közterületnek – indokolta a BRFK lapunknak, miért nem vették tudomásul a bejelentést, s miért lépnek fel a tüntetőkkel szemben. Úgy tudjuk, a szervezőket ez nem tántorította el. A gárda honlapján megjelent felhívást a BRFK bűncselekménynek értékelte, és egyesülési joggal való viszszaélés miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. Gaudi-Nagy Tamás, a gárda jogi képviselője szerint a feloszlatási ítélet nem zárja ki, hogy szimpátiatüntetést tartsanak a gárda mellett, az arra való felhívás nem minősül a feloszlatott szervezet vezetésének, s így nem bűncselekmény. (P. T.)
Búcsú Draskovicstól?
Draskovics Tibor – a Magyar Hírlap meg nem erősített információja szerint – szeptembertől a PricewaterhouseCoopers Magyarország adótanácsadó, könyvvizsgáló cég partnereként dolgozik tovább, s ezért távozik az igazságügyi tárca éléről. A lap úgy tudja, a miniszter a vállalkozásban tulajdonrésszel bíró, kiemelt menedzser lehet. (MN)
Centrum: már nyomoznak
Üdvözli a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt, hogy az ügyészség, közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt, elrendelte a nyomozást a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ellen. Az ügyben az LMP június elején tett feljelentést. Azt kifogásolták, hogy a parkolási társaság 2006–2008-as bevételeként jelentősen eltérő összeg szerepel a cégbírósági adatbázisban, mint a parkolási díjak emeléséről szóló döntés előtt
a fővárosi képviselők számára készített anyagban. (MTI)
ORTT: fél napra elsötétül az RTL
Tizenkét órás – déltől éjfélig tartó – képernyő-elsötétítéssel büntette az RTL Klubot a médiahatóság. A csatorna március elején egy délutáni talkshow-jában két, szexualitással kapcsolatos témát is tálalt, az Országos Rádió és Televízió Testület szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon. Az RTL közölte, pert indít a szerintük túlzó szankció miatt. (MTI)
Sokat segíthet a szülő az Otthon Startnál
