Mi lehetünk Kína európai központja
Magyarország lehet Kína regionális centruma, európai elosztó központja – mondta az InfoRádiónak a Sanghajban tárgyaló magyar külügyminiszter. Balázs Péter hozzátette: hazánk kereskedelmi centrummá válhat, ha Kína regionális elosztó központját idetelepíti. Ez többek között a vidéki repülőterek jelentős fejlesztését vonhatja maga után, és munkahelyeket jelenthet az ország számára – mutatott rá a külügyi tárca vezetője, aki beszámolt arra is, hogy Kína belsejében új magyar képviselet létesítésének lehetőségét vizsgálják. (MN)
A lengyelek nem kedvelik az eurót
Alig néhány hónap alatt 26-ról 17 százalékra csökkent az euró azonnali bevezetésének gondolatát pártoló lengyelek aránya – közölte júniusi felmérését a GFK Polonia közvélemény-kutató intézet. A Rzeczpospolita című lap hétvégi számában ismertetett kutatás szerint 15 százalék támogatja a bevezetés tervét, de nem tarja sürgetőnek az ügyet. (MTI)
Százmillió forint közpénz szondázásra
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nyílt közbeszerzést írt ki közvélemény-kutatásra, a munkát a Medián és a Szonda Ipsos nyerte el, összesen nettó 106,9 millió forintért – a hirdetmény a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg. A Medián 77,840 millió forintért, a Szonda Ipsos pedig nettó 29,6 millió forintért végzi a munka ráeső részét. (MTI)
Tanulságos videók
