Szappanopera

Kételyek között indultam éppen egy hete szabadságra. Bántott, hogy nem láthatom Galgócon a szlovák–magyar férfi kézilabda Eb-selejtezőt (az utat már jóval korábban lefoglaltam, amikor még nem úgy tűnt, hogy az utolsó forduló határoz a továbbjutásról), megnéztem volna a margitszigeti retrópólót, és bevallom, izgattak a hazai labdarúgás napi ügyei is: jön-e Matthäus Fehérvárra, lesz-e, lehet-e a skót tartaléktréner vezetőedző Újpesten, összejön-e legalább egy csapatnyi focista és egy fél idényre elég pénz Diósgyőrben? Nyilvánvalónak tetszett, hogy e kérdésekben egy-két napon, de inkább órán, percen belül döntésnek kell születnie, hiszen a felkészülés megkezdése után nemhogy a profizmus vagy a harmadik évezred tempója, de a józan, paraszti ész is ezt diktálta. Abban a tudatban keltem tehát útra, hogy minderről lemaradok.
Aztán tegnap hazatértem, és megnyugodva, megütközve olvastam: Matthäus még mindig többfelé kelleti magát, McStay és Joe Böröcz egyre beljebb téved a Megyeri út és Bük közötti magyar futballvadonba, Diósgyőrben szintén nincs semmi változás.
Akár egy venezuelai szappanopera. A cselekmény látszólag több szálon fut, valójában több szálon áll, a néző bármikor léphet ki és vissza, a két időpont között garantáltan nem történik semmi, így mindig mindent értünk.
Más szempontból viszont már rég nem értünk semmit sem.