Átlagosnál nagyobb, 21,5 milliárd forintos részvénypiaci forgalomban a vezető papírok erősödtek az előző napi záráshoz képest. A nap nyertese címet ezúttal a Richter érdemelte ki, amely 1900 forinttal, 5,86 százalékkal, 34 300 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. Jól teljesített a Mol is: az olajipari papír 410 forinttal, 3,64 százalékkal,
11 660 forintra erősödött, hárommilliárd forintos forgalomban. Az OTP ára 84 forinttal, 2,72 százalékkal, 3170 forintra nőtt, a bankpapír 14,2 milliárd forint értékben cserélt gazdát. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,27 százalékkal, 585 forintra emelkedett, forgalma 1,4 milliárd forintot tett ki.
A távirati irodának nyilatkozó Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója elsősorban a veszteségekkel zárult pénteki kereskedési nap korrekciójaként értékelte a tegnapi pozitív fordulatot. – A magyar piac a fejlett országok börzéit követve emelkedett, a három százalékot meghaladó erősödés azonban a nyugat-európai és a régiós államokban is kiemelkedőnek számít – fejtette ki Szegner, aki szerint a Richterre a kedvező hangulat mellett hatott egy, a társaság amerikai értékesítési lehetőségeiről szóló biztató hír is. Mindeközben kissé gyengült nemzeti fizetőeszközünk a budapesti bankközi devizapiacon: lapzártánkkor 278,25 forinton jegyezték az eurót, szemben a péntek délutáni 277,08 forinttal.
Az MTI által idézett kereskedői vélemények szerint a feltörekvő devizákkal szembeni kockázatvállalás újbóli megerősödéséhez a gazdasági konszolidációs jelek már kevésnek fognak bizonyulni, tényleges javulásra utaló adatokra lesz szükség. A forint árfolyamát ennek függvényében 272–280 forintos euróárfolyam-tartományban várják a héten. A dollárt 199,88 forinton jegyezték tegnap délután (1,3922 dolláros euró jegyzés mellett), szemben a pénteki 198,73 forinttal (1,3938 euró/dollár).
Magyar Péter továbbra is kerüli a munkát + videó
