Szavazási nagyüzem a Házban

Mozgalmasra sikeredett az Országgyűlés tegnapi, utolsó nyári ülésnapja. A megszorítások zárószavazása mellett hosszú vívódás után a képviselők megszüntették egyik kiváltságukat.

Munkatársunktól
2009. 07. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezentúl úgy adóznak jövedelmük után, mint más halandók: bevételeikből csak a számlával igazolható tételeket vonhatják le.
Másként oldotta volna meg az ellenzék a közbiztonság megerősítését is, de a kormánypárti többség végül a Fidesz úgynevezett három csapás törvénytervezetének lebutított változatát fogadta el. Eszerint szigorúbban büntetik majd a viszszaeső bűnözőket, de mégsem olyan mértékben, ahogy az ellenzék javasolta. A rendőrség megerősítése helyett pedig egyelőre a polgárőrséget és a közterület-felügyeletet ruházták fel pluszjogosítványokkal.
Nem sikerült ugyanakkor a kormányoldalnak az alkotmánymódosítás, így nem válik büntethetővé a holokauszt tagadása. Bár a szavazás előtt Bárándy Gergely arra ragadtatta magát, hogy neonáci-pártolónak minősítette azokat, akik a vélemény- és sajtószabadság védelmét fontosnak tartva másként képzelik a kérdés megoldását, a Ház leszavazta a szocialista előterjesztést. S bár az MSZP-ben tagadták a víz- és az erdővagyon magánosításának szándékát, Oszkó Péter pénzügyminiszter azért megjegyezte: a vagyonkezelést racionálisabban is meg lehetne oldani. Az ellenzék szerint ez az első lépés a privatizációhoz.
Az Országgyűlésben szóba került a Hír TV két riporterének drogügybe keverése is. Révész Máriusz (Fidesz) arról faggatta volna a szerinte szabadságra menekülő Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy mikor mond le. A köztelevízióban megszólalt Veres János is, aki szerint a kábítószerügy értelmi szerzői, kitalálói a Hír tévések voltak.
Továbbiak a 3., 4. és 5. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.