Szerb vita az atlanti integrációról

Sebestyén Imre
2009. 07. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Újvidék)

Kiéleződött a vita Szerbia NATO-csatlakozásának kérdéséről. A politikusokat és a közvéleményt megosztja a kérdés, ám kevesen vannak, akik szívvel-lélekkel a szövetségbe való belépés hívei. A leghevesebb ellenzője a Vojiszlav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS), amely szerint a NATO-bombázás miatt kell Szerbiának távol tartania magát a szervezettől, amelyet a DSS Szerbia legnagyobb ellenségének nevezett meg, hiszen – mint egyik tisztségviselője nyilatkozta – szisztematikusan tesz az ország területének csonkításáért. A kormányzó Demokrata Párt és koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt sem túl lelkes, ami a csatlakozást illeti. A szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Borisz Tadics szerb államfő pedig kerüli a kérdést, még egyszer sem szólalt meg ez ügyben.
A hivatalos álláspont szerint senki sem hívja Szerbiát a NATO-ba, tehát nincs is miről nyilatkoznia. Az elemzők többsége azonban a térség (Koszovó, Bosznia, Macedónia) helyzetét figyelembe véve nemzeti érdeknek tartja a NATO-csatlakozást, hiszen Szerbiát sem bombázták volna, ha akkor Szerbia NATO-tag lett volna, s mint utalnak rá, az EU-ba vezető út is a NATO-n keresztül vezet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.