Az MDF eredeti értékeihez ragaszkodó, a pártból kilépett vagy kizárt politikusok a demokrata fórum lehetséges jövőjéről tanácskoztak szombaton. A mások mellett Hock Zoltán és Almássy Kornél részvételével megtartott eszmecserén egyebek mellett felvetődött annak igénye is, hogy a volt MDF-esek valamilyen formális szervezeti keretek között tevékenykedjenek tovább, de ennek részleteiről nem született döntés. Többen megfogalmazták azt is, hogy esetleg új pártot kellene alapítani, de ez az elképzelés végül nem kapta meg a nagyjából harmincfős társaság szavazatainak többségét. A szervezetépítés alapja, úgy tudjuk, az Ifjúsági Demokrata Fórum lehetne, amely a közelmúltig az MDF ifjúsági szervezeteként működött.
A megbeszélésen a főváros és valamennyi megye képviseltette magát; a szervezők által kiadott nyilatkozat szerint a továbbiakban is együtt kívánnak működni, amelynek szervezeti kereteit a következő hetekben alakítják ki. A tanácskozás során megválasztották a csoport öttagú intézőbizottságát: közös ügyeikért Almássy Kornél, Huber Szebasztián, Pettkó András, Porkoláb Mátyás és Takács Péter felel majd.
Facebook, Apple, Amazone – elhagyhatják Európát Brüsszel miatt?
