Szili Katalin szerint újjá kell építeni a baloldalt, amely az elmúlt években feláldozta magát az általa végrehajtott neoliberális gazdaságpolitikának. E gazdaságpolitika végrehajtásában ugyan volt szükségszerűség, „de azért hosszú távon még ezen belül is meg kell tudnunk teremteni azokat értékeket, amelyeket úgy hívunk, hogy szolidaritás vagy igazságosság, vagy éppen az embereknek a biztonsága” – mondta az Országgyűlés elnöke a közrádiónak adott interjújában. (A politikus a hét végi Népszabadságban is kifejtette nézeteit.) A szocialista politikus úgy fogalmazott, mosolyogva olvassa azokat az elemzéseket, amelyek miniszterelnök-, pártelnök-, illetve köztársaságielnök-jelölti vagy uniós biztosi ambícióiról szólnak. „Ha ezekbe az irányokba mentem volna, nem köszönök le a házelnökségről. (…) Minden ilyen találgatás alapvetően sántít” – közölte. – Azt tartom szem előtt, mi az, amit a társadalom tőlünk elvár – jegyezte meg, hozzátéve, hogy valóban volt több olyan kérdés, amelyben a látásmódja eltért attól, amelyet „a párt mainstreamje” képviselt. Példaként említette a 2004. december 5-i, kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást. Arra, miszerint erősödnek az olyan vélemények, amelyek kétkedéssel fogadják, hogy létezhet-e olyan baloldal, amelynek vezetői milliárdosok, Szili Katalin úgy reagált: ha ehhez járul egyfajta politikai érzéketlenség is, az visszatetsző. Szerinte nem fordulhat elő az, hogy aki vezető pozíciót tölt be, akkor helyezi offshore cégekbe vagyonát, amikor példával kellene szolgálnia.
Milák Kristóf számának esélyesét életmentőknek kellett kihúzni a vízből
