Világot megváltó szépség

Önálló tárlatokat csak ritkán, nagyon átgondoltan rendez, de csoportos kiállításokon gyakran vesz részt Borza Teréz porcelánművész. Most éppen három nemzetközi kiállításon láthatók a munkái Varasdtól, Ljubljanán át a spanyol L’Alrcoráig, és augusztusban az Angela Merkel védnöksége alatt zajló Westerwaldpreis kiállításon is bemutatja alkotásait. A művész merített papírból, öreg fákból, üvegből s persze fénnyel átitatott porcelánból készített munkáival az Isten alkotta természetet dicséri.

Hit-öröm címmel a szakrális témájú műveit állították ki húsvétkor a Hegyvidék Galériában. Miért nem láthattuk eddig ezeket az alkotásokat így, együtt?
– Én mindig az Isten alkotta természetet dicsérem a munkáimmal, ez az, ami ihlet. Az isteni fény, a teremtés minden alkotásomat jellemzi, talán ez az, amiről megismernek. Ezeket a kifejezetten szakrális műveket ugyanakkor jó másfél évtized alatt, egyenként, egy-egy csoportos kiállításra készítettem el. Például, a Lepel című porcelánmunkámat – ahol Krisztus arca a hátsó fény hatására jelenik meg – még 1991-ben II. János Pál pápa első látogatására készítettem a szombathelyi képtár meghívására. Önálló kiállítást nem rendezek túl gyakran. Szerintem azt nem lehet elkapkodni, fontos, hogy egy anyag öszszeálljon és megérjen a kiállításra.
– Kezdetben használati tárgyakat is készített, mára viszont kizárólag kisplasztikákat alkot. Miért?
– A főiskola elvégzése után egyedi gyümölcsöstálaimból és vázáimból éltem, de aztán, amikor már állt a ház és a műterem, úgy éreztem, tovább kell lépnem, itt az ideje, hogy elkezdjek alkotni, hiszen vázákban nem tudtam megfogalmazni a mondanivalómat. Az alkotás örömét nem ronthatja el az értékesítésre való törekvés, hiszen egy tárgy úgyis megvárja a vásárlóját. Persze, én is örültem, amikor a japán szobrászbiennálékra küldött munkáimat egy gyűjtő megvette. Úgy gondolom, hogy egy művész azért alkot, hogy összejöjjön egy-egy olyan anyag, mint amit a Hegyvidék Galériában bemutattunk. A porcelánmunkáim célja mindig az, hogy megnyugvást, békét, örömöt adjak az embereknek. Ezzel a kiállítással is rá akartam ébreszteni a látogatót a Bibliával való együtt gondolkodásra. Egyfajta hit-örömöt akartam adni ebben az elszomorodott világban. Úgy érzem, akinek hite van, annak reménye is van, mert az újjászületés lehetőségét mindenben megtaláljuk.
– Itt áll az asztalon egy díj, amit kivételesen nem ön kapott, hanem ön készített.
– Igen, ezt az ELTE által kiírt pályázatra készítettem, és a zsűri úgy gondolta, a tizenkét beadott pályamű közül ez a legtalálóbb Az ELTE innovatív kutatója címhez. Egy éppen kipattanó mustármagot ábrázol, amely akár fává is terebélyesedhet. Azért ezt a bibliai szimbólumot választottam párhuzamként, mert a tudás magjából születik az innováció. Minden évben ezt az alkotást kapja meg a kitüntetett kutató az elismerés mellé.
– Az alkotói munka mellett hozzájárult fiatal, pályakezdő művészek megismertetéséhez, sikeréhez is. 1993-tól 2000-ig a Fiatal Iparművészek Stúdiójának elnöke volt, Skóciától Olaszországig több kiállítást szervezett, és most, kétéves kitartó lobbi után úgy tűnik, sikerül beindítania a Galéria 12 Egyesületet is, amely a XII. kerületi művészeket fogná össze.
– A Fiatal Iparművészek Stúdiójának vezetőjeként megtapasztaltam, mennyivel könnyebb a művészeknek – főleg a fiataloknak – közösségben boldogulni. Úgy gondoltam, célszerű lenne, ha a Pokorni Zoltán polgármester úrtól kapott galériában az egyesület tagjai – akik valamennyien a XII. kerületben élő művészek – bemutathatnák majd az alkotásaikat, és művészáron kínálhatnák a műveiket. Egyesületünk nonprofit szervezet lesz, amely elősegíti a kerületünk kulturális életébe való beilleszkedést, és alkotásainkat szervezett formában ismerteti meg a közönséggel. A galériában szeretnénk egy művészkávézót működtetni, ahol bemutatkozó esteket, közönségtalálkozókat is szerveznénk. Nemcsak iparművészeti munkák, ékszerek, üvegek, kerámiák, porcelánok, textilek lesznek kiállítva, hanem festményeknek, kisplasztikáknak, grafikáknak is helye lesz itt. Ha csak annyit érünk el ezzel a kezdeményezéssel, hogy megismerik az alkotásainkat az ide betérők, már akkor sem dolgoztunk hiába. A tervünk az, hogy őszig felújítjuk a Hajnóczi utca elején, a városmajori templommal szemben található helyiséget, s remélem, a berendezésben segítségünkre lesznek az egyesületbe belépett belsőépítészek is. Szeretném, ha mindenki beleadná a munkába a maga szakértelmét, hiszen ez a galéria a mienk, művészeké lesz.
– Ami az ön művészetét illeti, a természetszeretetét a lakóhelye, a hegyvidéki kert táplálja?
– Igen, és a víz, a rajta játszó fényekkel. A hal jegyében születtem, szeretem a vizet, mellette sikerül ellazulnom. Az ihletet leginkább a vízparton, a természetben eltöltött nyár adja számomra. Nyáron szeretek feltöltődni, a természetet járni, ha lehet, tengerközelben lenni, és így ősztől sokkal jobban tudok dolgozni.
– A természet adja az ihletet az alkotáshoz, de mi motiválja?
– Az ember belső énjét erősíti, ha valamit örömmel alkot, az öröm pedig erőt ad. Sokszor csak az motivál, hogy a munkáimmal egy jó napot, szép délutánt szerezzek a szemlélőjüknek, s hogy az emberek feltöltődhessenek, megnyugodhassanak az alkotásaim között. Amikor elkészülök egy-egy darabbal, az első dolgom mindig kilépni a műhely elé, és a nap felé tartani az új művet, hogy lássam, kijött-e az a fényhatás, amit szerettem volna. Fontos, hogy az ember néha felfelé nézzen, hogy bízzon és reméljen. Az életben csak ez ad erőt ahhoz, hogy átvészeljük a nehézségeket. Hiszen aki szépet alkot, az szívvel-lélekkel alkot. Dosztojevszkij mondta: „a szépség fogja megváltani a világot”. Ez motivál egy-egy szép kiállítás megrendezésekor is, hogy ezáltal is közvetítsem a hit örömét és a lélek békéjét.