A folkzene és a blues közös lelke

Makrai Sonja
2009. 08. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember 5-én a Nagykátai kistérségben lévő Kóka községben első ízben rendezik meg a Magyar folk- és bluesfesztivált. A településen néhány évvel ezelőtt helyi kezdeményezésként tartották meg a Kókai kikelet elnevezésű kulturális összejövetelt, majd őszszel az első Kókai fecskehajtó következett; ezt a szokást őrizték még tavaly is, azonban az idén, a hagyományt hátrahagyva, az első Magyar folk- és bluesfesztivállal szeretnék a helyiek elbúcsúztatni a nyarat, és köszönteni a hideg évszakot.
A kókai futballpályán a vénasszonyok nyarának első vasárnapján a népzene és a nehezebb hangzásvilágú blues vezéregyéniségei lépnek fel: a bluest a Deák Bill Blues Band, az extravagáns Palermo Boogie Gang, a szájharmonika nagymestere, Ferenczi György és a Rackajam képviseli, a nemzeti rockért az Ismerős Arcok, míg az autentikus népi hangzásokért a Téka, a Kolompos együttes és Csík zenekar a felelős. A kicsiket a dányi Ördöngös gyermeknéptáncegyüttes és a Kóka táncegyüttes szórakoztatja majd, míg a nagyobbak a folkkocsma homályában pihenhetnek meg, de lesznek még kézműves-foglalkozások is, a helyiek kínálta portékák közt pedig mindenki megtalálhatja a magának való vásárfiát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.