Ha valaki egyszer átússza a Balatont, az újra és újra teljesíteni szeretné az erőpróbát – mondta újságíróknak Erdei Zsolt (Madár) világbajnok ökölvívó, a tóátúszás reklámarca, aki már a múlt pénteken leköltözött a Balatonhoz. Mások csak szombat hajnalban keltek útra Boglárra, hogy onnan áthajózva a túlpartra, Révfülöpnél vessék vízbe magukat. Az idén kilencezer-kétszázkilencvenkilencen vállalkoztak a megméretésre. Az úszók és hozzátartozóik késő estig ünnepeltek.
Már kilenc óra előtt izgatottan várták a boglári Platán strandon az első célba érőket. A fiatal Verrasztó Dávidot Balatonboglár polgármestere, Kovács Miklós, Rózsa Dórát, a Prágában élő, harmincnégy éves magyar hölgyet a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Gelencsér Attila köszöntötte. Ők is, és a nem sokkal utánuk célba érő balatonfüredi testvérek, Küsz Anna, Nóra és Dalma is hatalmas serleggel álltak a fotósok és operatőrök elé.
Az úszófolyosót százötven kishajó védte és biztosított pihenőállomást azoknak, akik alulmaradtak a tó vizét korbácsoló, időnként erős északkeleti széllel való viaskodásban. A vízi rendészet járőrhajóinak nemegyszer kellett partra vinniük az orvosi segítségre szorulókat.
– Ezúttal sem történt rendkívüli esemény, a vízi rendészet és a vízi mentők járőr- és mentőhajói reggel óta vigyázták az úszókat, a Platán strandon állomásoztak a katasztrófavédelem emberei, és az ORFK helikoptere is felettünk köröz – mutat a rendőrségi „szitakötőre” Szántó László, a nyári Balaton legnépszerűbb szabadidősport-rendezvényének főszervezője.
A találkozó látványossága volt többek között Bajzáth László mezőkövesdi tűzoltó, aki matyó népviseletben úszta át a Balatont. Az 5,2 kilométeres távolságot körülbelül három óra alatt sikerült megtennie a bő nadrágban és a hímzett szélű, lobogós ujjú ingben.
Átúszták a Balatont
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!