Kim Clijsters visszatéréséről tegnapi számunkban többek között megemlítettük, hogy azok az idők már elmúltak, amikor ő 6:1, 6:1-re lemoshatta a teniszpályáról Marion Bartolit, mint tette 2003-ban San Diegóban. A két év szünet és gyermeke tavaly februári születése után újra ütőt fogott belga klasszis azonban a kétmillió dollár összdíjazású cincinnati WTA-verseny 1. fordulójában bizonyította, hogy továbbra is a legjobbakkal vetekszik, hiszen 6:4, 6:3-ra verte francia riválisát. Aki pedig egyáltalán nem gyenge kezdő, hiszen a világranglistán jelenleg a 13. helyen áll, itt pedig 12. kiemelt volt, pályafutása során öt tornagyőzelmet aratott, legutóbb bő egy hete Stanfordban, s 2007-ben wimbledoni döntőt játszott.
– Nagyon kellemes érzés megnyerni az első mérkőzést. Úgy éreztem, hogy jól mozgok, de persze van még mit javulnom – nyilatkozta diadala után Clijsters. A 26 éves belga hölgy februártól kezdett keményebben edzeni, azóta csak bemutatógálákon vett részt. Cincinnatiban szabadkártyát kapott, s a következő körben a svájci Patty Schnyder (20. a sorban) ellen menetelhet tovább.
Honfitársunknak, Czink Melindának (59.) pedig, miután még hétfőn 6:3, 6:2-re magabiztosan legyőzte az esélyesebb francia Alizé Cornet-t (28.), egy igazi sztár, Ana Ivanovics (11.) jutott. A tavalyi Roland Garros-bajnok szerb szépséggel eddig háromszor találkozott, s mindig kikapott tőle, kétszer Canberrában, valamint a 2007-es wimbledoni viadalon. A másik magyar résztvevő, Szávay Ágnes (33.) tegnap a lengyel Urszula Radwanskával (62.) nézett farkasszemet. Az első szettet megnyerte 7:5-re, majd a második elején kétszer is elvette ellenfele adogatását, így 3:0-ra elhúzott, ám ekkor megtorpant. 5:4-re már a lengyel lány vezetett, szettlabdái is voltak, de történt még egy fordulat, így végül Szávay győzött 7:5, 7:5-re.
A férfiak e heti nagy, hárommillió dollár összdíjazású versenye Montrealban zajlik, szintén komoly, bár kisebb szünetet tartott visszatérőkkel. A térdsérüléséből meggyógyult spanyol Rafael Nadal még csak párosban mutatkozott be, de azt sikerrel tette, hiszen segédedzőjével, Francisco Roiggal az oldalán 7:5, 6:4-re verte a Novak Djokovics, Dusan Vemics szerb kettőst. A világelső svájci Roger Federer, aki wimbledoni diadala után ikerlányai születésére koncentrált, magyar idő szerint éjjel játszott a kanadai Frederic Niemeyerrel.
Óriási siker a Harcosok Klubja + videó
