Csertői kritikus, McStay elégedett

Munkatársunktól
2009. 08. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érvényesült a papírforma. Röviden és tényszerűen így jellemezhetjük a két magyar csapat, az Újpest és a Haladás szereplését a labdarúgó Európa-ligában, a selejtező második fordulójában. A továbbjutás tulajdonképpen már az első mérkőzéseken eldőlt, hiszen a Haladás a svéd Elfsborg vendégeként 3-0-ra, az Újpest Bukarestben a Steauától pedig 2-0-ra kapott ki. Idehaza egyik magyar együttes sem tudott csodát véghez vinni, a szombathelyiek 0-0-val (összesítésben
0-3), a lila-fehérek pedig 2-1-es vereséggel (1-4) búcsúztak.
Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője a párharcon túlmutató bírálatot fogalmazott meg, s talán nem csak a játékosainak:
– A jelenlegi csapat csak az NB II-es szintet üti meg. Örülök, ha a bajnokságban a középmezőnyben végzünk. A továbbjutás már egy hete eldőlt.
Ha ez vigasz Csertőinek, a Haladást legalább azért dicséret illeti, mert légiósok nélkül, csupa magyar fiatallal állt fel. Három-négy év múlva már illene beérnie a munkának, akkor már kritikusabbak lehetünk a vasi zöld-fehérekkel.
Az Újpest ilyen kibúvót nem találhat. Csakis magának köszönheti a bukaresti 2-0-s vereséget – a második félidőben Korcsmár kiállításáig emberelőnyben futballozhatott, a meccs végén Tisza óriási ziccert hibázott el –, ami után csak nagy bravúrral fordíthatta volna a maga javára a párharcot. Nem tudta. Csütörtök este a Megyeri úton a csapat összességében nem okozott csalódást, be kell látni, ennyivel jobb a Steaua.
– Bátor játékot vártam a fiúktól, és ezt meg is kaptam. Az első félidőben többször is problémát okoztunk az ellenfélnek, több Steaua-játékos szemében is félelmet láttam. Büszke vagyok a labdarúgóinkra, különösen az utolsó húsz percben mutatott játék miatt – értékelt William McStay a valóságosnál rózsaszínűbben.
Kollégája, Cristiano Bergodi odaszúrt neki, mondván, az Újpest játéka Foxi beállása után vált veszélyessé, nem is érti, hogy a légiós miért nem volt kezdő. Majd reményt villantott fel a lila-fehérek számára:
– A szünetben szerintem nem történtek olyan dolgok, amelyek miatt ennyit kellett volna állnia a játéknak.
Tartunk tőle, az UEFA nem lesz ennyire elnéző a szurkolói rendbontások miatt.
A nemzetközi porondon reálisan nézve már csak a Debrecenben bízhatunk. Az Európa-ligában a Magyar Kupa-győztes Honvéd csak a 3. fordulóban kapcsolódik be, de a Fenerbahcéval szemben nem számít esélyesnek, főleg úgy, hogy itthon zárt kapuk mögött kell játszania. A DVSC viszont továbbjuthat a BL-selejtező szintén 3. körében az észt Levadia Tallinn ellen, s akkor legalább az ősz nem magyar klubcsapat részvétele nélkül telne el.
Vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.