Első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd 1896-ban Athénban még ujjnyi vastag faggyúval kente be az egy szem gatyától eltekintve csupasz testét. Ez volt az első és egyetlen segédeszköz, amely a hideg tengervíz ellen védett, no meg mellékkörülményként áramvonalasabbá, sikamlósabbá tette a testfelületet is. Amikor hét évtizeddel később bizonyos Werner Lampe kopaszon jelent meg a rajtkövön, kezdetben különcnek tartották. Később aztán egyre többen követték, egészen a szőrtelenítésig, mindezzel csökkentve a közegellenállást. Klasszisunk, Cseh László aktuális frizurájából például mindmáig pontosan következtethetünk a verseny jelentőségére; ha nem nagy a tét, hétköznapi a „séró”, az olimpiai és a vb-döntőn azonban már táncot jár a fején a napfény.
Ennyi persze még bőven belefér a természetességbe, az alapsportág imázsába. A doppingolás már távolról sem, de az egyrészt egészen más téma, másrészt konkrét bizonyítékok általában csak utólag és elvétve merülnek fel, végül nem is feltétlenül rendezik át az aktuális erőviszonyokat. Kivételként említhetjük a hajdani NDK-s úszónők doppingmonopóliumát, a kínaiak semmiből jött betörését, majd eltűnését éppen az előző római vb-n 1994-ben. (He Ci-hong úgy festett, mint a jeti, le is győzte Egerszegi Krisztinát, hogy két év múlva felére fogyva az atlantai olimpián már a középdöntőről is lemaradjon). Vagy pár évvel később az ír éremhalmozó hölgyet, akit még az uszoda népe is csak „Mr. Smith” csúfnéven emlegetett.
Olyan általános formajavulást, sőt inkább -robbanást azonban még sohasem regisztráltunk, mint a 2009-es, második római világbajnokságon. Mérhető sportágról lévén szó, ez könnyedén bizonyítható: Rómában negyven versenyszámban 43 világcsúcs született. Ez abszolút számként is döbbenetesen hat, relatív mérceként még inkább. A harmadik évezred öt vb-jének mindegyikén negyven bajnoki címet osztottak, a világrekordok száma pedig így alakult: 2001, Fukuoka – 8; 2003, Barcelona – 14; 2005, Montreal – 9; 2007, Melbourne – 15; 2009, Róma – 43. Az előző négy viadal jól érzékelhető ciklikusságot mutat: az olimpiát követő évben, 2001-ben és 2005-ben visszaesés, az újabb olimpia közeledtével, 2003-ban és 2007-ben nekibuzdulás. Erre egy évvel Peking után 43 rekord! Képtelenség.
Hiszen ha Rómában nyolc nap alatt negyven számban negyvenháromszor javították meg az előző évszázad valaha feljegyzett legjobb időeredményét, akkor az 1896-os első újkori olimpiától kezdve 2009. július 25-ig vajon mit csináltak az úszók? Lopták a napot, henyéltek? Hát az edzőik? Képtelenek voltak kidolgozni egyetlen hatékony felkészülési módszert? A hajdani világnagyságok képességben, szorgalomban, elhivatottságban nyomukba sem értek napjaink nyolcadik helyezettjeinek?
Nyilvánvaló badarság. A vadonatúj, vizet át nem eresztő, levegőt magában tartó, ezzel a radikális teljesítménynövelésre alkalmas alapanyagból készült ruha, amely ráadásul szilfidebbé teszi azt a versenyzőt, aki hajlandó belepréselni magát, alapjaiban változtatta meg a távlatokat, az esélyeket. Mindent persze álnaivitás lenne erre fogni, a doppingolók és doppingellenőrök közötti állandó vetélkedés pillanatnyi állása is jelentősen hat. Különben ép ésszel hogyan lehetne megmagyarázni, hogy a vb-k nagyobb hányadán legalább tucatnyi világrekord született, 1998-ban Perthben ellenben egy darab sem?
De térjünk vissza eredeti témánkhoz, hiszen ez a konkurenciaharc a szemünk előtt zajlott le, itt nincs szükségünk hipotézisekre, sanda célzásokra. Verrasztó Zoltán egykori világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, jelenleg edző, a vb-n három egyéni számban is döntős Evelyn (és a vb-ről hajszállal lemaradt Dávid) édesapja többszörös minőségében is keresetlen szavakkal mondta e jelenségről lapunkban még a vb előtt: „Az egész egy cirkusz. Ami szomorú, mert kellemetlen kikapni egy fürdőruhától. Szerintem legalább négy olyan ember volt a magyar csapatban a pekingi olimpián, aki simán döntős, ha más ruhában úszik, vagy ha mindenki olyanban versenyez, mint ők. Mindanynyian századmásodpercekkel estek ki, amit nem lehet normálisan feldolgozni.”
Valóban nem. Az alapsportágakban ugyanis rendezőelv a feltételek egyenlősége, és itt ez sérült látványosan. Az úszás szinte kettészakadt gazdagok és szegények sportjára, a sportszergyártók között pedig őrült vetélkedés kezdődött. Az első csodaszerelés, a Speedo tavaly februárban piacra dobott LZR Racere el is veszítette egyeduralkodó szerepét, sőt a római vb-n mindössze hat aranyat hozott, míg az Arena X-Glide kompozíciója tizennégyet. De felvette a versenyt a Jaked (kilenc elsőség), valamint az Adidas által kifejlesztett Hydrofoil (négy) is.
Többen próbálták kisebbíteni a jelentőségét e Kiss László szövetségi kapitány által csak „rongyos forradalomnak” nevezett átrendeződésnek. Az osztrák Markus Rogan például tavaly Pekingben jegyezte meg, amikor új dressze hatékonyságáról faggatták: „Bedobtam a vízbe, és magától meg se mozdult.” A földkerekség valaha volt legeredményesebb úszója, a 14 olimpiai bajnoki címet számláló Michael Phelps maradt a régi, jól bevált öltözékénél, és amikor 200 gyorson kikapott német riválisától, sportszerűen szögezte le: „Nem egy ruha győzött le, hanem egy úszó.” Annak pedig már egyértelmű, célzott üzenet értéke volt, hogy vereségét követő két egyéni diadalát rémisztő vehemenciával ünnepelte, vicsorgott, üvöltözött, ruháját tépte, csókolgatta, mutogatta a kamerának.
A sportág nagyurai, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) vezérei nézték, megértették az adást, és véget vetettek a cirkusznak. Első nekifutásra még jövő tavaszig halogatták volna a visszarendeződést, másodjára azonban már úgy határoztak, hogy 2010. január elsejével mindenkinek kötelező visszatérnie a természetes anyagokhoz. Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke, a FINA végrehajtó bizottságának tagja egyetlen mondatban foglalta össze a lényeget: a FINA-nak és a mezeket gyártó cégeknek is be kell látniuk, hogy ők vannak az úszókért és nem az úszók értük. Jövőre ezért ismét marad a textildressz, de a tetőtől talpig modellt száműzik, „estélyiben” senki ne akarjon úszni. A férfiak nadrágja felül csak köldök alá, alul pedig térd fölé érhet, a nőket természetesen nem ítélik bikini viselésére, hordhatnak egybeszabott ruhát, de az is térd feletti kell hogy legyen. Továbbá mindkét nemnél szabadon kell hagyni a vállat, a mez a nyakat sem érheti.
Egy kérdés azért még lóg a levegőben: mi legyen ezzel a fél medencére való vadonatúj világcsúccsal? Mert ha érvényben maradnak, akkor hagyományos szerelésben úszva ki tudja, mikor sikerül megdönteni őket. Egy mérhető teljesítménysportban pedig roppant kellemetlenül hat, ha éveken át egyáltalán nem vagy csak elvétve születik új rekord. Lehetséges variáció, hogy a legutóbbi vb, a 2007-es melbourne-i viadal zárásakor fennállt állapothoz térnek vissza, az azóta elért eredményeket pedig nem világcsúcsnak, hanem a világ legjobb idejének nevezik majd.
Szó se róla, egyedi ötlet, amely mégis kettősséget hozna, de mindent képtelenség egy csapásra megoldani.
Mert ha újra felfedezzük is a régi jó kis úszógatyát, azért egy fecske még nem csinál nyarat.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
