Felvezető rangadók

Munkatársunktól
2009. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a kontinentális futballkupákban már javában tart a szezon, a topligákban a nyári szünet után még csak most éled újra a labdarúgás. A Bundesliga 2009–2010-es idénye már tegnap kezdetét vette a lapzártánk után véget ért Wolfsburg–Stuttgart rangadóval, a tavalyi 1. és 3. helyezett összecsapásával, az olasz rajtot pedig a mai Internazionale–Lazio Szuperkupa jelenti, igaz, mint ahogyan erről csütörtökön részletesen beszámoltunk, pár ezer kilométerrel keletebbre, Pekingben. Azért Európa sem marad ilyen jellegű csúcstalálkozó nélkül, hiszen a szokásoknak megfelelően, egy héttel a Premier League nyitánya előtt, Londonban a Community Shield adja az apropót.
A bajnok és az FA-kupa győztese csatájának idei szereposztása Manchester United–Chelsea, és ebben nincs semmi meglepő. A 90 pontos MU hét pontot vert a harmadik fővárosiakra a Premiershipben, azok pedig az Everton feletti 2-1-kel kaparintották meg a földkerekség legrangosabb nemzeti kupaserlegét. Tizennégy éve csupán egyszer fordult elő, hogy nem a négy nagy – az előbbiek mellett a Liverpool és az Arsenal – belügye volt a Community Shield, a Portsmouth éppen tavaly furakodott be a fináléba, ahol 0-0-s döntetlent követően 3-1-es büntetőpárbajban adta meg magát a Manchester Unitednek.
Akkor előzetesen is egyértelműek voltak az esélyek, holnap délután a Wembley Stadionban azonban egyáltalán nem lesznek azok. Már csak azért sem, mert Sir Alex Ferguson alakulata a Real Madridba távozott Cristiano Ronaldo nélkül áll fel, és nehéz megtippelni, ez rövid, illetve hosszabb távon mekkora hátrányt jelent majd. Az új játékmester, Michael Owen mindenesetre biztató formát futott az előkészületi meccseken, és Wayne Rooney is úgy szaggatta magát, mintha jelezné, ő is többet vállal majd Ronaldo helyettesítéséből. Az első számú kapus, Edwin van der Sar is hiányzik, de ő legalább néhány hét után visszatérhet sérüléséből.
A másik oldalon Michael Ballack bezzeg már holnap bevetésre kész. A német középpályásnak előbb haza kellett térnie a Chelsea amerikai túrájáról, de most már rendben van, mint ahogyan a Milánóból érkezett tréner, Carlo Ancelotti szerint minden és mindenki. A többi majd a pályán derül ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.