Pártutasítások alapján végzi munkáját Ficsor Ádám titokminiszter, aki erről az ATV-ben beszélt annak kapcsán, hogy várható az MSZP-t kampányidőszakban irányító testületbe való beválasztása. – Pártpolitikusként vagyok a kormánynak tagja, így a párt és a pártelnök elvárásai szerint ott fogok tevékenykedni, ahol úgy látják, hogy hasznos munkát tudok végezni – fejtette ki Ficsor Ádám. A politikus újra megerősítette, hogy szerinte alaptalanul gyanúsították meg Szilvásy György volt titkosszolgálatokért felelős minisztert, elődjével szemben ugyanis azért folyik büntetőeljárás, mert ellátta miniszteri teendőit. Ficsor Ádám elmondta, reméli, hogy nem az 50-es években élünk, és nem egy fideszes országgyűlési képviselő mondja meg, mi történik majd másnap a független igazságszolgáltatásban.
Szilvásyt hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaélés miatt gyanúsították meg az UD-üggyel összefüggésben. A vagyonvédelmi cég ellen Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal azóta már lemondott főigazgatója tett feljelentést, amit azonban elutasítottak a nyomozó hatóságok. A megfigyelési ügy komoly belpolitikai téma lett azután, hogy az érdemben befolyásolta az MDF elnökségéért folyó küzdelmet. Szilvásy György volt titokminiszter kezdetben a Fideszt árnyék-titkosszolgálat működtetésével is megvádolta az ügygyel összefüggésben.
Szili Katalin házelnök egy korábbi interjúban élesen bírálta az MSZP-t, amiért a pártban senki sem vállalta a felelősséget az EP-választás kudarcáért. Ezzel kapcsolatban Ficsor leszögezte: a pártnak van elnöke és kijelölt irányvonala, ami mindenki számára világos kell hogy legyen. A titokminiszter szerint azt is a pártelnöknek kell eldöntenie, hogy van-e primadonnákra szükség, vagy nincs.
Orbán Balázs: Olyan közösségi terekre van szükség, ahol nem a gúny, a szétverés és a sunyiság az úr
