Nem fellebbezett kiadatása ellen, így rövidesen Magyarországra érkezhet Zs. Imre, Jozef Rohác vélt bűntársa, aki jelenleg Szlovákiában van őrizetben. A magyar férfit a napokban fogták el Nyitrán az ottani hatóságok. Számos sajtóforrás úgy tudja, Zs. Imre információival nagyban segítheti a Rohác számlájára írt hazai robbantásos merényletek felderítését. Ismert, Rohácot a Seres Zoltán elleni 1997-es, sikertelen merénylettel vádolják, amikor a vállalkozó kocsijára plasztikbombát helyeztek. A pokolgép azonban leesett, s egy ismeretlen férfi elfutott vele. Sokan nem zárják ki, hogy a segítő Zs. Imre lehetett. Kiadatásának alapja azonban nem az említett merénylet. Zs. Imrét márciusban öt év börtönnel sújtotta a Veszprémi Városi Bíróság csalás és testi sértés miatt. A bíróság lapunknak nem tudta megerősíteni, hogy a férfi ügye összefügg-e a Rohác ellen felhozott vádakkal. Nemzetközi elfogatóparancsot ezért adtak ki ellene, mert nem kezdte meg büntetése letöltését.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi igazgatója, Bodnár Zsolt lapunknak elmondta, hogy nem áll szándékukban kihallgatni Zs. Imrét, a BRFK nem is hozta összefüggésbe a Seres elleni merénylettel. Más kérdés, ha az elítélt vallomást szeretne tenni, és érdemleges információkkal bír a bűncselekményről – tette hozzá a tábornok.
A Rohác ügyeit jól ismerő informátorunk arról tájékoztatta lapunkat, hogy Zs. Imre korántsem olyan fajsúlyos bűnöző, aki fontos adalékokkal szolgálhat a bűncselekményekhez. Pitiáner csalásokban, lopásokban, rablásokban vett részt. Zs. Imre neve nem először bukkant fel nagy bűnügyekben: a férfi többször önként tett vallomást a kilencvenes évek olajügyeiben is. Kiderült, a történteket, a szereplőket alig ismeri, ezért a bíróság és az ügyészség is mellőzte komolytalan nyilatkozatait.
Kulisszatitkok derültek ki Jennifer Lopez koncertjéről
