Már épül a Balatonring

Munkatársunktól
2009. 08. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap Sávolyon a sajtó munkatársainak jelenlétében megkezdődött a 2010-től a gyorsaságimotoros-világbajnokság futamainak helyet adó Balatonring építése. Az első fázisban mintegy negyven munkagép végzi a földmunkákat, napi tízezer köbméter földet megmozgatva. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, a sávolyi projekt koordinátora arról tájékoztatott, hogy a befektető az idő szorításában saját kockázatra kezdte el az építkezést, mert a beruházáshoz igényelt hitelről még zajlanak a tárgyalások a Magyar Fejlesztési Bankkal. Az MFB a hitelígérvény elkészítését augusztus közepére ígéri.
Ehhez kapcsolódva Ujhelyi István államtitkár, a nemzeti turisztikai bizottság elnöke elmondta, hogy gazdasági válság miatt jóval szigorúbbá váltak a hitelfelvétel feltételei, ez okozta a késlekedést a projekt indításában. Mint ismert, a Magyar Nagydíjat eredetileg idén szeptemberben rendezték volna meg először a Balatonringen.
A Sadesa által irányított konzorcium 30 százalékos önerő mellett 70 százalékban hitelből kívánja megvalósítani a beruházást. Az eredeti tervek szerint feles arányban volt az önerő és a hitel, de időközben mintegy 10 százalékkal csökkent a beruházás költségvetése, illetve a megdrágult hitel kamatterheire is hitelt kíván felvenni a beruházó – ez módosított az arányokon.
Suchman Tamás hangsúlyozta, hogy a balatoni üdülőövezetnek és az országnak is szüksége van olyan attrakciókra, mint a készülő gyorsaságimotoros-pálya. Az állam felelőssége volt az ügy kiemelt kezelése, és az engedélyek beszerzésének segítése, aminek eleget tett, így a kivitelezés megkezdésének minden törvényi feltétele adott. A Balatonringre jövő szeptemberre ütemezték az első Magyar Nagydíjat, és Sávolyon öt évig mindenképpen lenne vb-futam. A leendő létesítmény egyéb hasznosítása iránt is nagy az érdeklődés, a BFT elnökét már nyolc programtervvel keresték meg ez ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.