Nem egyesülhet a ViDaNet Zrt. a Magyar Telekom Nyrt.-vel, mivel az összefonódással érintett földrajzi területen a vezetékestelefon-, illetve kábeltelevíziós hálózatok egy kézbe kerültek volna, amely az infrastruktúra-alapú verseny megszűnésével járna együtt – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lapunkhoz eljuttatott közleményéből. A távközlési társaság szerint a tervezett összefonódás a piaci folyamatok alapján, elsősorban a mobilinternet térnyerése és a műholdas televíziós szolgáltatások előretörése révén nem hozott volna létre olyan helyzetet, amelyik korlátozná a versenyt, ám az engedélyezés érdekében hajlandó lett volna kötelezettségeket vállalni.
A GVH álláspontja szerint – bár értékelte a Magyar Telekom kötelezettségvállalásra irányuló ígéretét – a fúzió megszüntetné a versenyhelyzetet. A ViDaNet húsz településen – például Győr, Tata, Mosonmagyaróvár, Kaposvár, Pécs, illetve Budapest egyes területein – nyújt elektronikus hírközlési, kábeltelevíziós műsorterjesztési, kábelnetalapú szélessávú internet-, valamint beszédcélú hangátviteli szolgáltatásokat jellemzően lakossági felhasználóknak. A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező lakossági vezetékestelefon- és szélessávúinternet-, továbbá mobil távközlési szolgáltatója.
Így működik a négyévente ismétlődő közvélemény-befolyásolás
