A bajnoki cím és a Magyar Kupa-győzelem, valamint az Euroligában a nyolc közé jutás a célja a Pécs női kosárlabdacsapatának. Az NB I-ben tavaly csupán bronzérmes MiZo Pécs 2010 16 fős kerettel készül a szezonra, hat saját nevelésű és négy külföldi kosarassal. Utóbbiak közül a két amerikai, Nicole Ohlde és Kelly Anne Mazzante, valamint a szerb Sarah Krnjic már legutóbb is pécsi színekben játszott, hozzájuk csatlakozik a szintén amerikai Allie Quigley, aki jelenleg a tengerentúli női profi bajnokságban szerepel, a Phoenix csapatában.
Új játékos még a baranyaiaknál a Bourges-ból visszatért Bujdosó Nóra és a Horváth Lilla. Megmaradt a rutinos játékosokból álló mag, Iványi Dalma – aki újabb három évre kötelezte el magát –, Vajda Anna és Somogyi Andrea, viszont Török Szilvia nem a Mecsekalján folytatja. Fűzy Ákos vezetőedző szerint a játékosállományuk erősebb lesz, mint a legutóbbi idényben volt, ezért tűzhették ki célul, hogy mindhárom fronton a hagyományokhoz illően helyt állnak.
Bóka János: az Európai Bizottság költségvetési javaslata nem mutat utat a versenyképesség helyreállításához
