Optimizmus a parketten

Átlagos forgalom mellett 445,72 ponttal emelkedett tegnap a BUX index. A kereskedésben valamennyi vezető részvény felértékelődött. Eközben fizetőeszközünk ugyancsak erősödött: az eurót 270 forint alatt is jegyezték.

Munkatársunktól
2009. 08. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átlagosnak mondható forgalom mellett 2,77 százalékkal emelkedett tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A kereskedésben húszmilliárd forintért cseréltek gazdát a részvények, s valamennyi vezető papír erősödött. A nap nyertesének az OTP nevezhető. A bankpapír árfolyama 4,2 százalékkal növekedett úgy, hogy részvényei 15 milliárd forint értékben forogtak. A többi vezető papír egymáshoz képest nagyjából hasonló mértékben erősödött: a Mol 2,7 százalékkal, a Magyar Telekom 2,5, míg a Richter 2,1 százalékkal ért többet, mint egy nappal korábban. A kisebb papírok közül drágult az Egis, az FHB és a Synergon is. Utóbbi társasághoz kapcsolódó hír, hogy a magyar tulajdonban álló cég leányvállalata nyerte meg a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság új bevetésirányítási rendszerének szállítására kiírt tendert, s 186,5 millió forint értékben szerződést kötött a rendszer bevezetésére és a támogató tevékenység ellátására.
A tegnapi kereskedést értékelve Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója a távirati irodának elmondta: euforikus nemzetközi hangulatban erősödtek a tőzsdeindexek, közöttük a BUX is. A mutatóknak az amerikai tőzsdék emelkedő nyitása adott lendületet. – Az optimizmus fundamentális okokkal nehezen támasztható alá, igaz ugyanakkor, hogy a nap folyamán megjelent makro- és vállalati adatok nem okoztak csalódást, és emelkedett az olaj ára is – fűzte hozzá Szegner. Az igazgató szerint rövid távon fennmaradhat a kedvező hangulat, ám a távolabbi kilátások bizonytalanok.
Eközben tegnap lendületet vett a forint a bankközi kereskedelemben. Az eurót 269,65 forinton jegyezték délután négy órakor, a szerda délutáni 271,79 forint után. A svájci frank jegyzése 176,98 forint volt a szerda délutáni 179,17 forint után. Egyébiránt az államkötvények másodpiacán a hozamok lényegében változatlanok maradtak: a 3 éves lejárat ÁKK referenciahozama 8,73 százalék, az ötévesé 8,66 százalék, a 10 évesé 8,47 százalék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.