Pénzért és az örök dicsőségért

Vadonatúj szóösszetétel tűnt fel a hazai sportsajtóban: a szófiai pokol. Ami egyrészt túlzás, mert ha a futballpoklot Szófiába helyezzük, akkor mi van Isztambulban vagy Barcelonában, másrészt viszont érthető, mert nekünk egy ideje mindig ott a pokol, ahol éppen játszanunk kell. Ma este 20.45-től a DVSC-nek történetesen a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójában, a bolgár Levszki otthonában. Ahonnan azért néhányan már kijutottak élve, és még az ördöggel sem kellett cimborálniuk.

Hozsanna Michel Platininek, a kontinentális szövetség, az UEFA elnökének, amiért kitalálta és keresztül is verte, hogy a BL-kvalifikációban külön ágra sorolják a bajnokokat és a „nem bajnokokat”, hála a sorsnak, amiért már az előző két körre is fogyasztható riválist – a svéd Kalmart, majd az észt Levadiát – rendelt, és most a Levszki is annak tűnik. Félreértés ne essék, a bolgárok még jobban örülnek a Debrecennek, s nem is titkolják: az andorrai listavezető és az azeri FK Baku – előbbit 9-0-s, utóbbit 2-0-s összesítéssel, kapott gól nélkül takarították el – után itt a harmadik nevenincs ellenfél.
Igen, ide jutottunk, hogy a bolgárok meresztgetik a nyakukat, mert ők nem ismerik a magyarokat. Mi tudjuk róluk, hogy 26-szoros bajnokok, jártak KEK- és UEFA-kupa-negyeddöntőben, 2006-ban felmerészkedtek a BL-főtáblára is, ahonnan pont nélkül törölte le őket a Barcelona, a Chelsea és a Bremen, két forduló után százszázalékosak a hazai pontvadászatban, mert a nyitányon 5-0-ra söpörtek, majd idegenben verték 2-0-ra a Minort, brazil, marokkói, szerb, francia és nigériai légióst is foglalkoztatnak, és így tovább. A stadionjuk neve sem titok: Georgi Aszparuhov. Ő a bolgár futball-legenda maga, az 1962-es és a ’66-os vb-n is játszott, így aktív részese lehetett a magyaroktól kapott 6-1-es és 3-1-es zakónak is.
A Levszki viszont nem fektetett túl sok energiát a Debrecen feltérképezésébe, abban bízik, hogy a saját stílusát játssza, és az elég lesz. Az évtized elején a szófiai klubnál megfordult két magyar légiós, Kabát Péter és Ferenczi István egyaránt arra figyelmeztet, hogy a 30 ezres stadiont üvöltő szurkolók töltik majd meg, és a házigazda nekiesik Bodnáréknak – bizony, már a régi-új szerzemény is játszhat – az első negyedórában, de ettől ne váljunk halálra, ez mindenütt így megy, ahol a futball még szent ügy.
Ha valahol Magyarországon az, akkor leginkább Debrecenben. A négyszeres bajnok talán soha vissza nem térő esélyt kapott, hogy elérje a BL csoportkörét, és bár az ezért járó mintegy kétmilliárd forint is döbbenetes összegnek számít az itthoni futballkaszszában, a továbbjutás dicsősége számszerűsíthetetlen és örök. Így ma minden debreceni játékosnak úgy kell pályára lépnie, hogy élete meccsét játssza, és ez jövő keddig igaz is lesz, amikor következhet a visszavágó. Méghozzá nem a Nagyerdő peremén, hanem Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban, mert mi is a valaha volt legnagyobb labdarúgónkról neveztük el a központi arénánkat.
Puskás kontra Aszparuhov. Nem kis különbség. Ha csak a negyede megvolna még ma is, biztosan mennybe menne a „Loki” abban a bizonyos szófiai pokolban.