Aranyérméket és ékszereket találtak egy elsősegélydobozban a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai, akik Bács-Kiskun megye határrendészeivel közösen ellenőriztek egy osztrák rendszámú autót Bácsalmáson – jelentette az MTI. A kocsi átvizsgálásakor a hatóságoknak feltűnt, hogy az elsősegélydoboz nincs lezárva, s abból összesen 43 osztrák egy és négy dukátos aranyérme, illetve medál, egy arany nyakék, egy karkötő és egy nyaklánc került elő. A szakértői vélemény alapján az érmék és medálok az 1850-es és az 1900-as évek elején készültek. A vámhatóság a több mint kétmillió forint értékű tárgyakat lefoglalta, valamint a szerb sofőr ellen csempészet bűntette miatt eljárást indított.
Magyar segítség a románoknak, fegyelmezetlenség miatt bosszankodik a kapitány
