Röviden

MN
2009. 08. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Külügyi vita Izraelben
Tel-Aviv. Burkoltan lemondásra szólította fel Avigdor Liberman, a napokban többek között pénzmosással meggyanúsított izraeli külügyminiszter a zsidó állam bostoni főkonzulját, Nadav Tamírt. Liberman utalt arra, hogy a diplomata a múlt héten arra figyelmeztetett egy kiszivárgott feljegyzésben, hogy a jelenlegi izraeli kormányzati politika – főleg a zsidó telepek kérdése – komolyan veszélyeztetheti az izraeli– amerikai viszonyt. A külügyminiszter szerint semmi esély a kiegyezésre a közeli jövőben a palesztinokkal. (MN)

Vallott a terrorista
Düsseldorf. Beismerő vallomást tett a düsseldorfi tartományi felső bíróság előtt egy muzulmán német férfi, akit azzal vádolnak, hogy három társával merényleteket tervezett németországi amerikai létesítmények ellen. Fritz Gelowitzot, az úgynevezett Sauerland-csoport vezetőjét a pakisztáni Vazirisztánban kapott terroristakiképzés során vezetői meggyőzték arról, hogy nagyobb hasznot hajthat a dzsihádista mozgalomnak, ha Európában hajt végre akciókat. (MTI)

Párizsi gesztus
Párizs. Franciaország teheráni nagykövetsége befogadja a menedéket kérő iráni tüntetőket – jelentette ki Bernard Kouchner francia külügyminiszter. Irán visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek a nyugati országok részéről érték Teheránt a júniusi elnökválasztás utáni tüntetéseket követő őrizetbe vételek miatt. (MTI)

Ellenkező török ellenzék
Ankara. A török parlamenti ellenzék két legnagyobb pártja nem hajlandó tárgyalni a kormánynyal a kurd kisebbség jogainak bővítéséről. A Köztársasági Néppárt (CHP) és a Nemzeti Akció Párt (MHP) hétfőn viszszautasította Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök meghívását arra a tanácskozásra, amelyen az országban élő kurd kisebbség jogainak bővítése lenne a téma. (MTI)

Eltűnt egy katona
Gazni. Eltűnt egy lengyel katona, négy pedig megsebesült a kelet-afganisztáni Gazni tartományban, miután tűzpárbaj bontakozott ki egy lengyel–afgán járőr és tálib felkelők között. A lengyel védelmi minisztérium szerint megkezdték a katona keresését. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.