Letartóztatás Koszovóban
Pristina. Koszovóban letartóztattak egy bizonyos Goran Vukovics szerb személyt azzal a gyanúval, hogy háborús bűncselekményeket követett el, közölte Arber Beka rendőrségi szóvivő. A 36 éves Vukovicsot másért – egy helyi lakos fenyegetéséért és garázdaságért – vették őrizetbe, de egyes tanúk háborús bűncselekmények elkövetőjeként azonosították. (S. I.)
Román vizsgálat
Bukarest. Előzetes vizsgálatot folytat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Nicolae Nemirschi román környezetvédelmi miniszter ügyében, aki ellen felmerült az a gyanú, hogy minisztériuma törvénytelenül adott magáncégnek állami megrendelést. A DNA azt követően kérette be a minisztériumtól a vitatott szerződés és az ehhez kapcsolódó többi irat másolatát, hogy parlamenti vizsgálóbizottság is elkezdte működését az ügyben. (MTI)
Filmsorozatok nyelvjárásokban
Róma. Az olasz televíziók számára készülő filmsorozatokat helyi nyelvjárásokban kellene forgatni, hogy elősegítsük a regionális kultúrák fennmaradását, és megmentsük a helyi hagyományokat a globalizációtól – szorgalmazza egy olasz parlamenti párt. A kezdeményezés a jobboldali, populista Lega Nord nevéhez fűződik, amely 25 éve küzd Olaszország föderális állammá alakításáért. (MTI)
Kijárási tilalom
Tegucigalpa. A hondurasi átmeneti kormány ismét kijárási tilalmat vezetett be a fővárosra, Tegucigalpára vonatkozóan kedd estétől, miután Manuel Zelaya megbuktatott elnök tízezer tüntető híve bevonult
a városba, és felgyújtott egy autóbuszt, valamint egy amerikai gyorséttermet. A Zelaya-hívek a fővárosba érkezésük előtt egy héten át járták együtt az országot. Ők alkotják a legjelentősebb tüntető tömeget azóta, hogy az elnököt katonai puccsal június 28-án eltávolították a hatalomból. (MTI)
Vita a Fatahban
Betlehem. Három nappal meghosszabbítják a Fatah palesztin mozgalom betlehemi kongresszusát, mert a tisztújító választások eredménye még nem végleges – közölte a párt választási bizottsága tegnap. A Fatah régi gárdájához tartozó Ahmed Korei korábbi palesztin kormányfő és egykori főtárgyaló, aki meglepetésre nem került be a vezető testületbe, a szavazatok újraszámlálását kezdeményezte. (MTI)
Izrael nem akar török közvetítést
Jeruzsálem. Az izraeli kormány ragaszkodik ahhoz, hogy közvetlenül tárgyaljon a békéről Szíriával, és nem újítja fel a Törökország közvetítésével folytatott konzultációkat – jelentette ki szerdán az izraeli külügyminiszter-helyettes egy interjúban. „Nagyra értékeljük Törökország erőfeszítéseit, de ezek nem jártak sikerrel” – mondta Danni Ajalon a Reuters hírügynökségnek, hozzátéve, hogy ez nem a törökök miatt, hanem Szíria „hajthatatlansága” miatt alakult így. (MTI)
Ősi piramisok Lengyelországban: A neolitikus sírhalmok rejtélye
