Röviden

MTI
2009. 08. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felfedezés
Szöghy
Többnyire elégedett az árakkal az, aki vásárlás előtt valami édeset: csokoládét vagy akár cukros vizet fogyaszt – állapították meg német kutatók. Ami viszont erről a mi gazdaságpolitikánk irányítóinak eszébe juthat, az legfeljebb a mézesmadzag.

Spanyolok fogtak el magyar bűnözőt
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján fogták el Spanyolországban az ügyvezetőjét annak a cégnek, amely a tulajdonosok tudta nélkül adott el több ezer tonna tárolásra átvett kukoricát. A kár eléri a 4 milliárd forintot. A 48 éves A. I. K., a GP Trade Kft. ügyvezetője megváltoztatta külsejét, és tehetős nyugdíjasnak adta ki magát – írja a EFE hírügynökség. (MTI)

Már otthon van az újszíves gyermek
Háromszáz napos folyamatos kezelés után hazamehetett tegnap a Gottsegen György
Országos Kardiológiai Intézetből Lara, a kétéves, szívtranszplantáción átesett kislány. Súlyos veleszületett szívizombetegséggel kezelték, donor hiányában hat hónapon át műszívvel élt.
A végleges megoldást jelentő szívátültetésen idén májusban esett át. (MTI)

Rekorder brit ékszerrablók
Minden idők legnagyobb ékszerrablásának elkövetőit keresik Nagy-Britanniában. Az angol rendőrség tegnap bejelentette, hogy a Graff Jewellers ékszerboltból múlt héten 40 millió fontot (12,6 milliárd forintot) érő ékszert, gyűrűket, karkötőket, nyakékeket és órákat vitt el két férfi. A bűnözők menekülés közben két lövést is leadtak, de senki nem sérült meg. Egy kelet-európai bűnszövetkezet 2003-ban 23 millió font értékű gyémántot rabolt el Grafféktól. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.