Tételesen sorolta fel a King’s City nevű beruházási tervhez kapcsolódó állami termőföldeladással kapcsolatos panama lehetséges felelőseit Budai Gyula. A Magosz igazgatója szerint érintettségük miatt a kialakult helyzetért felelős Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. lemondatott vezérigazgatója, Veres János volt pénzügyminiszter, Gyurcsány Ferenc bukott és Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök. Utóbbi a beruházás előkészítése során gazdasági miniszterként működött közre a befektetők igényeinek kielégítésében. Emlékeztetett rá, hogy mindezt dokumentumok bizonyítják. Mint mondta, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a lapunk által feltárt csereügylet, amelynek során átjátszották a Velencei-tó északi partján fekvő mintegy hetvenhektáros állami területet egy izraeli– amerikai befektetői csoportnak, semmis lehet. Kijelentette: a sukorói földekért az államnak cserealapként felajánlott pilisi és albertirsai területek a csere időpontjában sem voltak és a mai napig sincsenek a befektető, a tó partját megszerző Joav Blum tulajdonában. Az ügyészség óvása nyomán a monori, illetve a ceglédi földhivatalok a pilisi és albertirsai gyümölcsösként nyilvántartott területek esetében az eredeti állapotot állították vissza. Vagyis – mutatott rá – már nem a befektető a két ingatlan tulajdonosa. Mint mondta, miután a cserealapként szolgáló földterületek nem képezik Joav Blum tulajdonát, az MNV Zrt.-vel kötött szerződés is érvényét veszti, és az eredeti állapotot kell visszaállítani.
Az esetben kimondottan viszszás a földhivatalok szerepe is, hiszen 1994 óta nincs olyan laikus ember, aki ügyvédi ellenjegyzés nélkül nyújtana be ingatlan-adásvételi szerződést a hivatalhoz, mivel ez alapvető feltétele a tulajdonjog bejegyzésének. Joav Blum „gyümölcsösei” esetében pedig éppen az ügyvédi pecsét és aláírás hiányzott, a hivatalok mégis bejegyezték tulajdonjogát. Emellett – hívta fel a figyelmet a Magosz igazgatója – a földtörvény értelmében termőföldet csak akkor szerezhetett volna, ha legalább három évig végez valamilyen mezőgazdasági tevékenységet. A hivatalok tehát alapvető feltételek meglétét sem vizsgálták, vagy azok hiányát nem vették figyelembe.
Nem elhanyagolható a Székesfehérvári Földhivatal szerepe sem, mivel az MNV Zrt. és Joav Blum között megtörtént cserét ott jegyezték be. Az MNV Zrt. döntéseit jóváhagyó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) tavaly július 30-i ülésén 28 különböző napirendi pontja között foglalkozott a sukorói földcserével, s fogadta el Tátrai Miklós előterjesztését. A budapesti NVT-ülés délután egy körül érhetett véget, a Székesfehérvári Földhivatal pedig délután négyig volt nyitva, ám ettől függetlenül még aznap a sukorói tulajdoni lap széljegyére került Joav Blum tulajdonszerzése. Tehát alig három óra leforgása alatt megírták a csereszerződést, aláíratták a négy-öt felelős hivatali vezetővel és Joav Blummal, illetve az ügyvédekkel, majd elmentek Székesfehérvárra, s bemutatták a dokumentumot, amely alapján az izraeli befektető a tulajdoni lap széljegyére került.
Mivel a fentiek megvalósulása fizikai képtelenség, Budai Gyula szerint ez csak úgy volt lehetséges, hogy még előző nap „odaszóltak” a hivatalnak, hogy előre generáljanak egy széljegyet. Ez nem lenne az első eset, hiszen Benedek Fülöp, az MNV Zrt. agrárportfóliójáért felelős vezérigazgató-helyettese éppen ilyen telefonos utasításért, ügyészségi vádemelés után került büntetőjogi bíróság elé az elhíresült pákozdi földügy miatt. Budai szerint ezért az ügyészség nemcsak a hűtlen kezelés miatt kellene nyomozzon, hanem okirat-hamisítás és esetleg hatalommal való visszaélés miatt is.
Nyakó István MSZP-szóvivő szavaira reagálva közölte, most már érti, hogy az MSZP miért nem kívánja támogatni a Fidesz által felállítani kívánt vizsgálóbizottságot. Véleménye szerint ezzel beismerték, hogy az általa felsorolt személyek felelősek a kialakult kaotikus állapotokért. Szollár Domokos kormányszóvivő szerdán még arról számolt be, hogy a vizsgálóbizottság munkáját mindenben segíteni fogják.
Orbán Viktor bejelentése miatt retteg a nyugati sajtó
