Újrakezdések

A kezdeményező

Kilencven év! Kilencvenöt! Még annál is több? Kilencvenkilenc?
Sose gondoltam volna, hogy Püski Sándor csak úgy egyszerűen meghalhat. Néha-néha az fordult meg a fejemben, hogy legföljebb alakot válthat. Például hatalmas diófa lesz belőle a szőlőhegyen vagy egy kisebbfajta Niagara valahol a Mátrában. Mondtam is neki, majd odajárok hozzá zuhanyozni.
Ilyenkor mosolygott csak, mint aki el is várja, hogy így legyen.
Mindenki, aki nem ismerte őt közelről, csöndes, zárkózott embernek hitte. Inkább tiszteletet parancsoló, erdei favágónak, mint kiadónak. Ihlet és elragadtatottság ritkán izzott a szemében, legfeljebb a kabátja alatt.
Ha nem ilyen rejtett lázzal élt volna ifjúkora óta, a gondok és a gondolatok illegalitásában, aligha talált volna rá Sinka Istvánra, az iskolázatlan, szilaj pásztorköltőre, aki grófi földeken, nagybérlők tágas mezőjén „terelgeti” mások juhait, miközben hóharmat és sár az ő csizmájára tapad.
Püski Sándor Sinka István Vád című kötetével kezdi el könyvkiadói pályáját. Olyan hangon megszólaló költővel, aki mindent tud a pásztorokról, a kubikosokról, a hazátlan, földtúró parasztokról, a napszámosokról, ráadásul úgy, hogy a múltból fölszakadó kiáltásokat fél szavakból is érti. Fő műfaja a ballada, amelyben a halál, mint egy végrehajtó, állandóan reszeli a torkát, vagy fekete lepedőket lobogtat a kutak fölött.
Sinka nagyszerű kiindulás volt. És okulás is. Püski Sándor megtanulta egy életre, hogy olyan könyveket ad ki, amelyek neki is tetszenek.
Püski nem állt meg az őstehetségeknél: Veres Péternél, Sértő Kálmánnál, Szabó Pálnál, hanem a cselekvés második percében már olyan írókkal gyarapította céljait, mint Szabó Dezső, Kodolányi János – és mindenekfölött Németh László.
Bármilyen furcsa, de tagadhatatlan, hogy a népi-nemzeti irodalom adja az első szellemi izgalmakat népünknek. Németh László hatkötetes munkája: A minőség forradalma, a Kisebbségben négy kötete és a Készülődés két kötete. Olyan feszültséget és vitát ébresztettek a magyar értelmiség körében, amely máig is hat.

Azt kérdi a Magyar Nemzet, van-e létjogosultsága annak a népi-nemzeti szellemiségnek és irodalomnak, amelyért Püski Sándor egész életében konokul dolgozott.
Sajnos igen! A harmincas évektől ’45-ig megszületett társadalomrajzok: a Magyarok, a Puszták népe, Az Alföld parasztsága, a Viharsarok, a Futóhomok, A néma forradalom, az Ormányság és a többi munka a nemzet válságos gazdasági és történelmi helyzetét mellébeszélés nélkül föltárták. És nemcsak a bajt állapították meg az írók, a tudósok, a szakértők, hanem a megoldások esélyeit több változatban is kidolgozták. Másodikos gimnazista voltam Pápán, mikor a Kert-Magyarország távlatairól beszélt egyik tanárunk. A rajztanár!
És a Kert-Magyarország helyett jött a háború, jött a vereség. Az ezeresztendős parasztságot 1956 után örökre szétverték. Már soha többé nem újulhat meg a saját törvénye szerint. És ez nem képzelődés. Bő másfél évtizeddel ezelőtt Moszkvában jártam, s azt kérdeztem a főváros egyik őszintén beszélő polgármesterétől, Popov úrtól, hogy szerinte mi volt a legsúlyosabb jégverése a „szocializmusnak”. Rövid gondolkodás után rávágta, hogy a parasztság földbe döngölése és tudatlanságba kényszerítése. Ma egyetlen paraszt sincs Oroszországban, aki tavasztól új tavaszig tudná, hogy mit kell csinálni a földdel, mert az egyik paraszt a teheneket etette az istállóban, a másik paraszt a kecskéket fejte órákon át, a harmadik szántott kint a traktorral a földeken. Az egészet soha többé nem látják már úgy egyben, mint a régiek.
Hogy mit kellene idehaza cselekednünk? El kellene kezdenünk lassan visszaszerezni a haza becstelenül eladott földterületeit, élelmiszer-feldolgozó iparunk műhelyeit, gyárait…
De nem folytatom. Legfeljebb annyit teszek hozzá, hogy Püski Sándor módszerével kellene fölmérnünk parasztok, gazdák, értelmiségiek fojtogató helyzetét.
Izgalmas korszak köszönne ránk.