Nemrég arról írt a Népszabadságban, hogy a vállalhatatlan párthatározatoktól függetlenül is lehet tisztességesen politizálni. Ha vállalható az SZDSZ, miért nem lép ki, alakít egy másik formációt, vagy csatlakozik egy meglévőhöz?
– Bizonyos politikai hatalom nélkül, a partvonalról keveset lehet tenni. A kérdés inkább az, ezzel a kis lehetőséggel akarunk-e élni. Meg tudjuk-e mutatni, hogy nem kell egységesen rossz megítélés alá kerülniük a liberálisoknak. Vagy becsukjuk az ajtót, s azt mondjuk: jöjjenek, akiknek nincsenek skrupulusaik.
– Arról is ír, hogy morálisan vállalhatatlan, a köz érdekét figyelmen kívül hagyó emberekkel nem szabad összefogni. A Magyar Bálint-féle Szabadelvű Polgári Egyesületet (SZPE) ide sorolja?
– Bármi is a véleményem a Magyar Bálint-féle politizálásról, ő nem abba a körbe tartozik, akikről írásom szól: a demokratikus intézményrendszer morális és materiális fosztogatóiról. Azt állítom, hogy politikai oldalak haszonélvezőit kell kiszorítani a közéletből. Ami az SZPE-t illeti, nincs velük kapcsolatom, céljaikról, szándékaikról annyit tudok, amennyit a sajtóban olvastam. Egyelőre politikai szempontból nem is látok velük kapcsolatban érintkezési felületet.
– És az ön által sokat bírált Demszky Gábor–Retkes Attila vezette SZDSZ-szel?
– A Retkes-féle SZDSZ-t alapjaiban elhibázottnak tartom. Attila jóhiszemű ember, aki gyakorlatilag mindenkivel szemben frontot nyitott. Sértetten nyilatkozik a médiának, érthetetlen, értelmetlen és haszontalan módon hadat üzent a parlamenti frakciónak. Ezzel elmulasztotta azt a lehetőséget, hogy a politika porondján szereplő frakcióval közösen álljon ki a politikai kérdések képviseletére. Annyit mindenesetre elért, hogy a képviselőcsoportban ősszel várhatóan nem lesznek politikai ütközetek, mivel nem létezik Retkes-vonal. Legfeljebb a régi személyi ellentétek élhetnek tovább. De Retkes talán legsúlyosabb hibája, hogy „beiktatása” után bocsánatot kért minden szabad demokrata bűnért. Én is számtalan kritikát fogalmaztam meg az utóbbi években az SZDSZ politikájával kapcsolatban, de azért az erkölcsi alap mégiscsak a demokratikus ellenzékre épülő szereplők tevékenysége. Ez kikezdhetetlen volt Retkes bocsánatkéréséig.
– Szerintem ez az erkölcsi alap onnantól kezdve, hogy az SZDSZ koalícióra lépett az MSZP-vel, olvadni kezdett, s minden korrupciógyanús üggyel gyorsult a folyamat. Csúcsát talán akkor érte el, amikor Demszky Gábor főpolgármester kitüntette a 2006-os őszi jogsértő, brutális rendőri fellépések egyik fő felelősét, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt.
– Mint minden igazságnak, ennek is több oldala van. A kitüntetést Gergényi nem a 2006. őszi tüntetések leveréséért kapta. Erről a Fővárosi Közgyűlés hónapokkal korábban döntött, a főpolgármester ezt csak végrehajtotta.
– Pedig Demszky 2006 november végén főként azzal próbálta nyugdíjazás előtt maradásra bírni Gergényit, hogy távozása „azt a tévképzetet erősítené, hogy az utcai erőszak és az alkotmányellenes rendzavarás ellen nem érdemes határozottan fellépni”. Ön ugyanekkor az Indexnek nyilatkozta: az SZDSZ-ben senki nem kérdőjelezte meg, hogy a tüntetőkkel szemben a budapesti rendőrség a demokrácia védelmében lépett fel, s fellépése törvényes volt. Ma is így látja?
– Ha sem a szerző, sem az olvasó nem akarja összekeverni a későbbi utcai történésekkel, akkor igen. A rendőrség a demokrácia védelmében lépett fel a tévészékház ostrománál, törvényesen járt el, amúgy – tapasztalatok hiányában – súlyosan szakszerűtlenül. A későbbi utcai összecsapások során alkalmazott rendőrségi fellépéseket számtalanszor, nyilvánosan is kifogásoltam. A főkapitány kitüntetésével nem értettem egyet.
– Visszatérve Retkes bocsánatkérésére: ön szerint az SZDSZ politikusainak – az ország mai gazdasági, társadalmi és erkölcsi állapotát tekintve – tiszta lehet a lelkiismeretük, nincs miért bocsánatot kérni?
– Azzal nem értek egyet, hogy az SZDSZ egész politikai tevékenységéért kért bocsánatot, nem pedig az elmúlt két ciklus hibáiért, helytelen döntéseiért. Kétségtelen, hogy az ország helyzetének kialakulásában szerepe és felelőssége van az SZDSZ-nek.
– Egy kicsit keményebben is fogalmazhatnánk, mondjuk a posztjáról távozó Medgyessy Pétert idézve: az SZDSZ tele van korrupcióval.
– Ez egy sértett ember megállapítása volt.
– Nincs benne semmi igazság?
– A kérdés viszont a másik végletre utal. Számos üggyel, avagy gyanúval szembesültünk, a sajtóban.
– Csak a sajtóban?!
– Igen. Konkrétumokat nem tudtunk, csak meséltek ezt-azt. Sosem kerültem közel a pártfinanszírozás ügyeihez.
– A legtöbb korrupciógyanú pártjában épp az ön által morálisan támadhatatlannak ítélt Magyar Bálintra, az általa vezetett oktatási tárcára, majd később Kóka Jánosra s az általa vezetett gazdasági-közlekedési-energetikai tárcára vetült. Csak említés szintjén: a felsőoktatási PPP-beruházások, kakaóbiztos számítógépek, villaügyek, drága autópálya- és völgyhídépítés.
– Ezek szájhagyomány útján terjedő történetek, a korrupciót nem bizonyították.
– Ez az álláspont nem hitelteleníti a tisztakezűség és közérdek képviseletének jövőbeni szándékát? Lehet ilyen szereplőkkel, ebben a közegben tiszta politikát hirdetni?
– Igen. A fővárosi, a parlamenti SZDSZ-frakcióban s ezeken kívül is sokan vannak, akikkel tisztességesen együtt tudok működni. Így Hock Zoltánék csoportjával is.
– Lehet új politikai formáció a (volt) MDF-esekkel való együttműködésből? Ahogy korábban Magyar Bálint meghirdette?
– Lehet, bár közös fővárosi fellépéseinknek eddig nem volt politikai tartalma. Kis pártok mai tudásunk szerint képtelenek egyedül bejutni a parlamentbe, ezért érdemes közös programmal próbálkozni. De előtte el kell dőlnie, mi lesz az SZDSZ-szel. Még nem világos, milyen értékrendet képvisel a párt. Retkes és ügyvivői arról harsognak, hogy nem engednek hozzányúlni az önkormányzati forrásokhoz a jövő évi költségvetésben, miközben Demszky és a fővárosi vezetés közölte, hogy a BKV-nak a 30 milliárdos állami segítségre van szüksége. El kellene dönteniük, csak az önkormányzatoknál ne legyen elvonás, vagy rúgjuk fel az IMF-megállapodást.
– Segítene, ha elejét vennék az állami-önkormányzati korrupciónak, érdemben módosítanák a helyzet rákfenéjét jelentő pártfinanszírozási és a közbeszerzési törvényeket, s nagyobb közteherviselést követelnének meg a válság idején is több milliárdos profitot bezsebelő bankoktól.
– A bankok esetében nem értek egyet azzal, hogy piacgazdasági eszközökkel ellentétesen avatkozzon be az állam. A többi megállapítással azonban igen, de a törvénymódosítás nem az SZDSZ-en, hanem a Fideszen és az MSZP-n múlik.
– Törvénymódosítás ide vagy oda, a fővárosban elszabadult korrupció és a közpénzpazarlás semmivel nem magyarázható. S mindenki tudja, a BKV csak a jéghegy csúcsa. Nem gondolja, hogy legalább a két szabad demokrata BKV-s vezetőnek, az fb-elnök Székely Gábornak és Tóthfalusi Györgynek, az igazgatótanács elnökének jóval korábban le kellett volna mondania?
– De, függetlenül a felelősségtől, már csak a pozíciójuk miatt is le kellett volna mondaniuk. A történtek azt bizonyítják, az emberekkel és a szisztémával is baj van. Többek között ezért is léptünk fel a fővárosban négyen azért, hogy a döntések visszakerüljenek a nagyobb nyilvánosságot jelentő közgyűlés elé. Lesznek további lépéseink is. Azt nem kommentálnám, hogy SZDSZ fővárosi frakciója mit tesz a pazarlás és a korrupció megakadályozásáért.
– Kár. De miért csak most léptek fel? És mit terveznek még?
– A BKV végkielégítési botránya kapcsán szembesültünk azzal, hogy milyen súlyosan elítélő a várossal szemben a közvélemény, teljes joggal. Számos szakmai ügyben tervezünk közös akciót: a terézvárosi csendrendelettel, a hiányzó Margit hídi bicikliúttal kapcsolatban. De meg kell nézni például, hogy nem hihetetlenül magas-e a gazdasági bizottság döntési jogkörébe utalt egymilliárdos beruházási értékhatár.
– Úgy látja, Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes színrelépése után szabadult el az önkormányzati pénzkiáramlás?
– Nem feltétlenül. Inkább úgy fogalmaznék, a ciklus elején, a fővárosi vezetés megalakulása után születtek vitatható döntések – a közgyűlés nélkül nevezték ki számos közműcég igazgatóját, majd a személyi döntéseket és a fontos beruházások ügyeit a gazdasági bizottsághoz telepítették.
– Hagyó főpolgármester-jelölt szeretne lenni, ahogy a másik MSZP-s főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba is. Nemrég felröppent Gyurcsány Ferenc neve is. Mit szól ezekhez?
– Gyurcsány esete nyári tréfa. A jelöltválasztás az MSZP belügye, bár nem zárom ki, hogy SZDSZ-szel közös jelölt lesz, bár ennek most nincs politikai értelme. Ahogy az országos választási együttműködésnek sem.
– Pedig állítólag néhány parlamenti frakciótársa, köztük Magyar Bálint, felkéredzkedne az MSZP listájára.
– Magyar Bálintról nem tudom elképzelni, de nem zárom ki, hogy mások így kutatnak „állás” után.
– Visszatérve a fővárosra, úgy látom, a fordulópont korábban, Atkári János (SZDSZ) pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes távozásakor következett be.
– Egyetértek. Szigorú, biztonságos volt a gazdálkodás, amíg ő őrködött az önkormányzat vagyona felett.
– Mit tudott?
– Meghatározó befolyása volt Demszkyre, próbálta távol tartani a káros politikai jelenségeket a főpolgármestertől. Harca jórészt a – mondjuk így – érdeklődő üzletemberek távoltartására irányult. Tanácsadói poszton őt Mesterházy Ernő váltotta.
– Mekkora a felelőssége Demszkynek abban, hogy idáig fajult a helyzet?
– Szakmai felelőssége nincs, csak politikai. De ezt a választók bírálják el.
– Csakhogy egy ciklus alatt is úgy lehet milliárdokat elherdálni, amit nem ellensúlyozhat a politikai felelősségre vonás, ha nem szavaznak a felelősökre a választók.
– A bizonyítható bűncselekményeket nem kell négy évig hurcolni, eljárást kell indítani.
– De ezen ügyek – kellő bizonyíték híján – jellemzően nem jutnak ebbe a szakaszba.
– Bizony, ez így működik, elítélni valakit – hál’ istennek – csak bizonyítékok alapján lehet. Szóval marad a politikai felelősségre vonás és az, hogy legalább kis lépésekben próbáljuk tisztítani a demokráciát.
Magyar Péter
Több százmilliós vagyont halmoztak fel a Tisza politikusai
