Az előzetes hírekkel és reményekkel szemben mégis csak a Digi TV sportcsatornáján, a Magyarországon hatszázezer háztartásban fogható DigiSporton lehet majd élőben nézni a Debrecen labdarúgócsapatának liverpooli vendégjátékát a Bajnokok Ligájában ma este 20.45-től, mert a tulajdonos Digi Kft. és a műsorelosztók között nem született megállapodás az adás terjesztéséről.
Lapunk már augusztusban beszámolt arról, hogy a Digi TV szándékában áll más szolgáltatókkal megállapodni a sportcsatornája sugárzásáról, amiről a társaság szeptember elején közleményt bocsátott ki. Ebben ez állt: „A Digi TV szeptember 3-tól minden műsorterjesztési társaság számára – azonos feltételek mellett – elérhetővé tette a DigiSport csatorna saját hálózatukon történő elosztását, így Magyarország területének több mint 80 százalékán nézhetővé válik az utóbbi évtized legjelentősebb magyar labdarúgósikere, a Debrecen BL-beli szereplése.” Mitöbb, az előzetes ígéretek szerint október 31-ig a többi szolgáltató ingyen vehette volna fel a kínálatába a DigiSportot. A cég erre hétfői közleményében ráerősített, kijelentve, hogy az igények kielégítése érdekében 24 órás technikai támogatást és október 31-ig tartó ingyenességet biztosít az érdeklődő kábelszolgáltatók részére, akiknek az sem jelenthet akadályt, hogy „a hatályos jogi szabályozás 30 napos előzetes értesítést ír elő a csatornakiosztás megváltozása esetén”.
A gyakorlatban mégsem mentek a dolgok ilyen simán. Erről az egyik piaci vetélytárs, a T-Home közleménye árulkodik, amely leszögezi: „A Bajnokok Ligája egyes mérkőzéseinek közvetítési jogát elnyerő televíziós csatorna – a T-Home képviselőinek korábban tett többszöri megkeresése ellenére – csak megkésve, szeptember 13-án, vasárnap adott hivatalos ajánlatot a műsor terjesztésére vonatkozóan.” A T-Home szerint ebben az ajánlatban a Digi TV által korábban közöltekkel ellentétben a műsorterjesztők számára biztosított átmeneti (október 31-ig tartó) ingyenességhez rendkívül hátrányos feltételek kapcsolódnak. Emiatt a T-Home „legjobb szándéka ellenére sem” tudja televíziós szolgáltatásain belül jogszerűen műsorra tűzni a DigiSport adását, „figyelembe véve a még el sem kezdett tárgyalások várhatóan hosszú folyamatát, valamint a műsorterjesztők 30 napos előzetes bejelentési kötelezettségét az előfizetők és a hatóság felé”.
Szűcs László, a UPC szóvivője szintén úgy fogalmazott, hogy a tárgyalások még el sem kezdődtek, a Digi TV csak egy alapajánlatot küldött, és ha az egyeztetések meg is kezdődnek, azok bizonyosan több hetet vesznek majd igénybe.
Bár elhamarkodott lenne kikezdhetetlen véleményt megfogalmazni, valószínűnek tetszik, hogy a Digi TV csak látszólag, hosszabb időtartamú szerződés keretében adta volna október 31-ig ingyen a DigiSportot a többi műsorszolgáltatónak. Mivel kőkemény piaci érdekekről van szó, a jótékonykodást nem is lehet számon kérni rajta. Ám úgy tűnik, mintha a társaság a Debrecen sikerét kihasználva, az előfizetőkön keresztül próbált volna meg nyomást gyakorolni a riválisokra.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
