A török rendőrség kilenc nőt szabadított ki egy házból: valóságshow-ba hívták, de helyette fogságban tartották őket. A 16–24 éves lányokat fogva tartóik a nap huszonnégy órájában filmezték, a róluk készült intim felvételeket pedig az interneten árulták. A Big Brother-stílusú műsorba jelentkezett áldozatok végül hozzátartozóiknak köszönhették kiszabadulásukat. A rokonok ugyanis két hónapja próbáltak kapcsolatba lépni szeretteikkel, de ez semmilyen formában nem sikerült. Elegük lett, értesítették a rendőrséget, s vasárnap kiszabadították a nőket egy isztambuli luxusvillából – adta hírül tegnap a Sky News.
A nyomozók szerint a lányok az új török valóságshow, a Valaki figyel téged internetes hirdetésére jelentkeztek. Valójában nem volt szó műsorról. A jelentkezőknek szerződést kellett aláírniuk, ennek egyik pontja szerint ha idő előtt elhagyják a villát, akkor hatmillió forintnak megfelelő összeg lelépési pénzt kell fizetniük a szervezőknek. Beköltözéskor még minden idilli volt, a résztvevők elégedettek voltak a körülményekkel, ám hamarosan feltűnt nekik, hogy valami nincs rendben, mert hiányoznak a műsorból a hasonló produkciókra jellemző próbák és kiszavazások. Néhányuknak idővel elege lett az egészből, és kérték, hogy engedjék el őket, de a „műsor” vezetői közölték: csak akkor távozhatnak, ha a szerződésben rögzített összeget kifizetik. A lányok tisztában voltak azzal, hogy sem ők, sem a családjuk nem tud előteremteni ennyi pénzt, ezért nem tehettek mást, mint maradtak. Amikor vasárnap a rendőrség megrohamozta az épületet, a kommandósok a házhoz érve hallották, hogy a bent lévők segítségért kiáltoznak. A razzia után egy férfit őrizetbe vettek, az ügyben nyomozás indult.
Wimbledon a következő döntésével tönkreteszi a gyerekek álmát?
