Lemondták a szervezők a vasárnapra tervezett belgrádi homoszexuális-felvonulást miután a rendőrség közölte, nem tudja vállalni a felelősséget biztonságukért. Ez gyakorlatilag a rendezvény betiltását jelentette. Korábban mind a kormány, mind a kormányfő toleranciára szólított fel, ám ez nem változtatott a belügyminisztérium értékelésén, hogy túl nagy lenne a biztonsági kockázat. Mirko Cvetkovics kormányfő szerint ugyanis az előzetes jelentések alapján feltételezni lehetett, hogy olyan erőszakos atrocitásokat követtek volna el a menet ellen, amelyeket a rendőrség – Borisz Tadics államfő pénteki ígéretével szemben – nem tudott volna megakadályozni. Az EU soros elnökségét betöltő Svédország Cvetkovics bejelentése után elmarasztalta Belgrádot a döntés miatt.
A parádé lemondását követően a rendőrség betiltott minden megmozdulást a város központjában, s közben letartóztatásokat hajtott végre. Őrizetbe vette a – rigómezei ütközet időpontjára utaló és a múlt hét közepi Partizan–Toulouse focimeccsel kapcsolatos botrányban is érintett – 1389 Mozgalom szélsőséges szervezet tagjait, akik a rendőrségi tilalom ellenére is gyülekeztek.
Belenézett a kamerába a súlyos testi sértés miatt keresett férfi + videó
