Miközben a Bajnai-kormány a megszorítások szükségszerűségét hirdeti, a közvagyon felett rendelkező Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. két kézzel szórja baráti köröknek a pénzt – közölte Budai Gyula. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója mindezt azzal a lapunk által korábban közölt vagyonkezelői kifizetéssel kapcsolatban jegyezte meg, amelynek során az MNV Zrt. egy 2007-ben elvileg lezárt Földért életjáradékot program keretében, 2009 márciusában csaknem 300 millió forintot fizetett ki. Budai szerint a pénzt arra jogosulatlan személyek kaphatták meg készpénzben. Hozzátette: tekintettel arra, hogy a közös tulajdonban lévő erdőterület így megvásárolt darabja Veszprém megyében helyezkedik el, feltételezhetően a kedvezményezett kör Gőgös Zoltán, a megye szocialista parlamenti képviselőjéhez, az agrártárca államtitkárához köthető. A történet lényege, hogy a vagyonkezelő egy közös tulajdonban lévő erdőbe vásárolta be magát azzal, hogy a két évvel ezelőtt elvileg lezárt Földért életjáradékot program keretében 59 jogosultra hivatkozva további 261 személynek – köztük sok 20-30 éves tulajdonosnak – 273 millió forintot fizetett ki készpénzben.
Mint a vagyonkezelő felügyelőjét, Budai büntetőfeljelentés megtételére szólította fel Oszkó Pétert, aki erre a dokumentumok bemutatását kérte, s találkozót ajánlott fel.
Beazonosította a brüsszeli „aranyásókat” a Szuverenitásvédelmi Hivatal
