A vezető ipari országokban jövőre a második világháború utáni csúcsra emelkedik a munkanélküliség – állítja a fejlett gazdaságú országokat tömörítő szervezet, az OECD. A távirati iroda számolt be tegnap a szerveződés becsléséről, amely szerint az OECD tagállamaiban összesen mintegy 57 millióan lesznek állás nélkül az elkövetkező esztendő második felében. Ez azt jelentené, hogy a szóban forgó országok munkanélküliséget jelző rátájának átlaga megközelítené a tíz százalékot.
Az OECD kimutatása szerint a válság leginkább a munkaerőpiacon amúgy is hátrányos helyzetű rétegeket érintette: a fiatalokat, a bevándorlókat, az alacsony képzettségűeket és a részmunkaidőben foglalkoztatottakat. A szervezet ugyanakkor óva int attól, hogy a kormányok az idő előtti nyugdíjazás vagy a rokkantnyugdíj irányában keressék a megoldást. Az OECD általánosságban azt ajánlja, hogy ne az új munkahely gyors megszerzését tartsák elsőrendű fontosságúnak az egyes államok, hanem inkább a tovább-, illetve átképzést, amely hosszabb távon is munkahelyet biztosíthat az állástalanoknak.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
