Úgy tűnik, bár viszonylag csendesen, de szépen halad előre a makói gázmező feltárása. A Portfolio.hu a területen kutató Falcon Oil & Gas közlése alapján arról számolt be, hogy megkezdődtek a kőzetrepesztések az úgynevezett szolnoki formáció alsó részén elhelyezkedő Földeák–1 kútnál. A kutatási, feltárási és fejlesztési munkálatokat az e téren nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező amerikai Exxon végzi, amely összesen négy törést tervez létrehozni, amelyeket a feltörő gáz arányában értékelnek majd. Az Exxon várakozásai szerint a mostani műveletek befejeztével elkezdődhet a tesztüzem is a területen.
Még tavaly áprilisban állapodott meg egymással az Exxon, a Falcon Oil és a Mol, hogy a mintegy 750 négyzetkilométeres területet együtt fejlesztik, a feltárt vagyonból pedig mindhárom társaság 33,5 százalékos részesedést tudhat magáénak. A makói gázmező létezéséről már a hatvanas évek óta tudnak, ám eddig nem állt rendelkezésre megfelelő technológia a lelet kitermelésére. Nagy gondot okoz, hogy az anyakőzet pórusai nem áteresztők, ráadásul a nagy mélység is különleges bányászati eljárásokat követel.
Eközben a londoni tőzsdén jegyzett JKX társaság sikeres feltárást és próbát hajtott végre a Görbeháza–1 kútnál, amely két gázlelőhely találkozásánál helyezkedik el. A Reuters híradása szerint a próbaüzem során napi 3,7 millió köbláb gázt és húsz hordó kondenzátumot nyertek a kútból.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
