Ismét felszólította a Fidesz– KDNP-frakciószövetség a szocialistákat, hogy vonják vissza a jövő évi büdzsé tervezetét. Soltész Miklós szakpolitikus hét végi tájékoztatóján úgy fogalmazott: a költségvetési javaslat embertelen, bevezetésével veszélyes, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el a társadalomban.
– Miközben a kormány száz- és százmilliókat költ végkielégítésekre, állami cégek vezetőinek fizetésére, 24 milliárd forintot tervez digitális táblák vásárlására, addig a támogatott iskolai, óvodai étkeztetést, a fogyatékos gyermekek, idősek, rászorulók szociális étkeztetését drasztikusan megkurtítja – fejezte ki felháborodását. Nehezményezte azt is, hogy 2002 óta megduplázódott a 15 év alatti korosztályban a szegénység, így számuk ma eléri a 850 ezret. – Őket támadja leginkább a kormány, amikor az óvodai, iskolai, kollégiumi diákétkeztetés támogatását egyharmadára csökkentené, az idei 65 ezer forintról 22500 forintra – jegyezte meg Soltész.
A kereszténydemokrata politikus arról is beszélt, hogy csaknem 102 ezer ember kap az önkormányzatok segítségével étkeztetési támogatást, de a szocialisták ezen a területen is további elvonásokat terveznek: napi 152 forintra akarják csökkenteni a támogatást. Soltész ezt elfogadhatatlannak nevezte, hiszen mint mondta: ez az összeg egy kilogramm kenyér árát sem fedezi. Követendő példaként a bolgár kormányt említette, ahol a jobboldali politikusok úgy döntöttek: nem nyúlnak a szociális ágazat működését biztosító összegekhez. Soltész úgy fogalmazott: minden épeszű ember tisztában van azzal, hogy a legnagyobb bajban is meg kell őrizni a támogatásokat, mert később sokkal többe kerül helyreállítani azokat.
A szocialista Török Zsolt erre úgy reagált: várhatóan módosító indítványt nyújtanak be a 2010-es büdzséhez. Feltételezhető azonban, hogy csak a kedélyek csillapítása okán tett nyilatkozatot, ugyanis azt egyelőre nem tudta megmondani, honnan csoportosítanák át a forrásokat.
A szocialista képviselő szerint nem lenne megoldás a jövő évi költségvetésitörvény-javaslat ellenzék által szorgalmazott visszavonása, mivel annak az lenne a következménye, hogy négyszáz forint lenne az euró, és államcsőd közeli helyzet alakulna ki a külföldi befektetők bizalmának elvesztése miatt.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
