Van egy utca Győr Újvárosában, benne szorosan egymás mellett öt templom. Idén negyedik alkalommal Európában is egyedülálló fesztivált rendeznek árnyékukban. Sörsátor és virsli helyett templomi bábszínházakkal, művészettörténeti előadásokkal, városnéző sétákkal, kiállításokkal, zeneiskolai koncertekkel, magyarázó istentiszteletekkel. Az evangélikus Öregtemplom építését annak idején torony nélkül engedélyezték, most jött el az idő, hogy felöltöztessék. A toronypályázatra több tucat pályamunka érkezett; a ma esti díjátadón kiderül, melyik nyert. Az elmélyülésre vágyók színművészek előadásában hallgathatják meg a vallástörténet nagy prédikátorainak és hitszónokainak, köztük Bornemissza Péter, Pázmány Péter és Proklosz konstantinápolyi pátriárka híres beszédeit monodráma jellegű előadásban. Ma este hattól előbb a Pressburger Klezmer Band játszik klezmerzenét, szlovák ízzel, utánuk a fesztivál sztárvendége, az amerikai Budowitz folytatja, ugyanott. Holnap Bognár Szilvi és Lovasi András szólaltatja meg Heidl György szerzeményeit, s aztán még Szilvi zenekara is csatlakozik egy kis késő esti örömzenélés kedvéért. A szombati koncertek a zsinagóga tövében zajlanak, míg vasárnap a görög katolikus templom körül érdemes gyülekezni este hét körül: Lőrinszky Attila után Ferenczi György és a Rackajam zúgatja a bluest.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
