Gyurcsány Ferenc és felesége védett személyként volt jelen a szombati melegfelvonuláson, ezért a Köztársasági Őrezred gondoskodott biztonságukról. Az úgynevezett utóvédettség a közjogi méltóságokat hivatali megbízatásukat követően még egy évig megilleti – mondta lapunknak Gálik Viktória, az őrezred szóvivője. Azt is megtudtuk tőle, hogy Gyurcsány az Andrássy útról a millenniumi földalattival távozott; amely egyébként a homoszexuális-parádé ideje alatt nem üzemelt. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a rendezvényt biztosító Budapesti Rendőr-főkapitányság a földalatti területét biztonsági és felvonulási útvonalnak jelölte ki. Gálik Viktória ehhez még azt is hozzá tette, hogy a földalatti szerelvényei az őrezred rendelkezésére állnak, ha védelem parancsnoka úgy dönt, a védett személy biztonságos szállításához szükség van rájuk.
– Gyurcsány Ferenc ma is örül annak, hogy a jelenlét mellett döntött, annak dacára, hogy a személyi biztonságáért felelősek ezt a lehetséges veszélyek miatt nem tanácsolták, sőt részvételével kifejezetten nem értettek egyet – közölte az exkormányfő titkársága. A volt miniszterelnök – mint a jogszabály szerint védett személy – hasonlóan más, kiemelt kockázatú tömegrendezvények esetéhez, a rendőrség által megszabott útvonalon érkezik és távozik. Ez most is, mint a legtöbb esetben, az ilyenkor szokásos eljárás szerint, a rendőrség felvonulási útvonalán történik. Ezúttal is így volt, amikor Gyurcsányt és feleségét a kisföldalattin hozták el a rendezvényről, amelyet biztonsági és felvonulási útnak jelölt ki a rendőrség – fogalmazott Gyurcsány titkársága.
Több mint tízezer riasztást kaptak a tűzoltók a vihar miatt
