Újabb félmilliárdos mulasztás. Akár félmilliárd forintot is visszaperelhet a BKV-tól a trolis szakszervezete, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a BKV mulasztást követett el, amiért nem módosította időben a trolibuszvezetők bérezési formáját. Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a távirati irodának leszögezte: a több tíz milliós végkielégítésekhez képest a törvényes bérelszámolásuk eredetileg harmincmillió forintba került volna.
Hivatalosan nem tárgyalták a BKV Zrt. vezető testületei sem, hogy a társaság harmincmilliárd forintos hitelt vegyen fel, de a témával az igazgatóság a jövő héten foglalkozik – mondta lapunknak Székelyné Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató. A Népszava híre szerint a korábbi ígéretekkel szemben nem a központi költségvetés vagy a százszázalékos tulajdonos fővárosi önkormányzat, hanem a Magyar Fejlesztési Bank utalná át a pénzt, kormánygaranciával.
A cég évi 120 milliárdos működéséhez az állam ötvenmilliárddal járul hozzá, 2008-ban pedig még Gyurcsány Ferenc negyvenmilliárdos ígéretéből további tízmilliárdot kapott. Az mára kiderült: az állam és a főváros az idén egy fillérrel sem ad többet. A sok milliárd forintos végkielégítések, valamint az ugyanolyan nagyságrendű tanácsadói szerződések miatti botrányok nyomán a BKV-nál a nyomozó hatóságokon kívül az Országgyűlés költségvetési bizottságának albizottsága is vizsgálódik. Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata főpolgármester-helyettes kérdésünkre leszögezte: a hitelből fedeznék a kamatterhekből és a működési kiadásokból származó, egyre növekvő külső finanszírozási igényt.
György István (Fidesz) fővárosi képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy a már most is kilencvenmilliárdos adóssággal, több mint húszmilliárdos veszteséggel küzdő BKV működésének átalakításáról a főváros vezetőinek elképzelései sincsenek. Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottsági tagja szerint a botrányok miatt a BKV mára hiteltelenné vált, egyre több utas „bünteti” azzal, hogy sem jegyet, sem bérletet nem vásárol. Megjegyezte azonban: a hitel nélkül a cég szeptemberre fizetésképtelenné válhat.
Kényszer. A fővárosi SZDSZ-frakció tegnap támogatta a főpolgármester javaslatát arról, hogy az önkormányzati intézmények és cégek személyi kérdéseiről a szakbizottságok helyett ismét a Fővárosi Közgyűlés döntsön. Ezt két „lázadó” szabad demokrata fővárosi képviselő, Bőhm András és Lakos Imre fellépése kényszerítette ki. (MTI)