Ismét beindultak az orvvadászok

Velkei Tamás
2009. 09. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hűtőtáskában próbált meg Romániából hazánkon át Olaszországba csempészni fürjtetemeket az elmúlt hét végén egy olasz állampolgár. A vámvizsgálat során hetvenkilenc elejtett védett madár került elő gépjárműve csomagtartójából. Ugyancsak itáliai állampolgárokhoz köthető tiltott vadászat miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy hartai lakos ellen is. A gyanúsítottnál tartott házkutatás során természetvédelmi oltalom alatt álló, vadászat során elejtett és megnyúzott tizenkét nyári lúd teteme került elő. A vadlibák természetvédelmi értéke példányonként ötvenezer forint. Az eljárás során beszerzett adatokból feltételezhető, hogy a megtalált egyeden kívül a tavaly október és ez év februárja közötti vadászidényben az elkövetői kör ennél nagyságrendileg lényegesen több védett állat elpusztításában működhetett közre.
A gyanúsított anyagi ellenszolgáltatás fejében nyúzta meg a madarakat hazánkban tartózkodó olasz vadászok kérésére. (Ha a madarakról a fejeket, a végtagokat és a tollazatot eltávolítják, ellehetetlenül a helyszíni azonosításuk. Tettenérés hiányában pedig a természetkárosítások bizonyítása költséges és hosszadalmas DNS-vizsgálat lefolytatásával oldható csak meg.) Bizonyítási nehézséget okoz az is, hogy a hatósági előírások ellenére a külföldi vadászok személyi adatait nem minden esetben rögzítik.
A vadászidény kezdetén felvetődik a kérdés, továbbra is tartani kell-e a mediterrán vadászok okozta felbecsülhetetlen károktól. Halmos Gergely, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület természetvédelmi igazgatója szerint sokkal kevésbé, mint korábban. Kitért rá: a korábbi nagy vihart kavart és a tettesek börtönbüntetésével végződött ügyek arra kényszerítették az olasz, ritkábban francia vadászokat, hogy tőlünk keletebbre keressenek maguknak vadászterületet, mert mint Halmos Gergely fogalmazott, „nehezen viselik, ha meghurcolják őket”. Romániában, Ukrajnában, Szerbiában ugyanis jelenleg még gyengébbek a szabályozások a hazainál. A madártani egyesület önkéntesei segítik a nemzeti parkok őrszolgálatainak munkáját, illetve tagjaik is jelentik, ha illegális vadászatra utaló jeleket tapasztalnak. A vámőrség és a természetőrök az induló vadászidényre való tekintettel szintén szigorítják az ellenőrzést, és nagyobb a készültséggel figyelik az erdőt az őszi időszakban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.