Ismét egy haláleset mulasztás miatt?

Munkatársunktól
2009. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felfüggesztették az orvost, és belső vizsgálat indult a budapesti Szent István Kórházban azután, hogy meghalt egy beteg, akit oda-vissza küldözgettek a múlt hét elején a Szent István és a Péterfy Sándor utcai kórház között. Mindkét igazgató azt mondja: nem hibáztak, mert nem voltak ügyeletesek, s nem voltak illetékesek a gyomorvérzéses beteg kezelésére. Azt, hogy ki hibázott, az Egészségbiztosítási Felügyelet állapíthatja meg, amelyet a szakminisztérium kért fel a vizsgálatra. Az érintett intézmények vezetői lapunknak nem nyilatkoztak.
A férfit először a Péterfy utcai kórházba szállították, innen – ismeretlen okokból – továbbvitték az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba. Utóbbi intézményt egy hónapja sürgősségi központtá minősítették, így köteles lett volna ellátni a beteget. Az RTL Klub információi szerint azt tanácsolták a családnak, ne várjanak hat órát a mentőre, vigyék el a beteget saját autójukkal, ám ott elvesztette eszméletét, s újra is kellett éleszteni. Ezután újra mentőt hívtak, amely visszavitte a beteget a Péterfy utcai kórházba, ám akkorra agyhalott volt.
Hazánkban nem ez az első ilyen eset. Csak néhány közülük: tavaly decemberben a békéscsabai kórház sürgősségi ügyeletére ment be egy idős férfi, az ápolók a felnőttügyeletre küldték, a beteg azonban a mosdóban meghalt. Idén nyáron egy férfit öt kórház is visszautasított, amikor életveszélyes sérülései miatt a légi mentők kórházat kerestek számára, végül ő is meghalt.

Alkudoznak. Négy-öt milliárd forint – első körben ennyi pluszpénzt ajánl a kormány az egészségügynek, miközben a szakmai szervezetek 25,5 milliárd forintot követelnek. Igaz, közülük egyesek arra számítanak, hogy kissé emelkedhet az összeg. Úgy tudjuk, a kórházak és a szakrendelők képviselői is jelentős mértékben engednének az eddig makacsul hangoztatott 25,5 milliárdos elvárásukból, mivel tudják, a kért összeg „megszerzésének” kevés a realitása. Azt azonban egyikük sem akarta elárulni lapunknak, mi az a minimum, amelyet még elfogadhatónak tartanak. Azt mondták: először saját döntéshozó testületükkel tárgyalnak erről, majd a különböző szakmai szervezetek is egyeztetik álláspontjukat, mielőtt – várhatóan holnap délután – ismét találkoznak Székely Tamás egészségügyi miniszterrel. (Z. N.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.