Ismét túlteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 433,51 pontos, 2,14 százalékos emelkedéssel, 20 650,96 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 40,4 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények erősödtek.

Munkatársunktól
2009. 09. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BUX a 2,14 százalékos emelkedésével túlszárnyalta a régiós és a nyugat-európai részvénypiacokat is, hiszen ezek a budapesti tőzsdeindex alatt teljesítettek. Például Nyugat-Európában a börzék csak 0,5 százalékos növekedést produkáltak általában – összegezte az eseményeket a távirati irodának Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója. A BUX kiemelkedően jó teljesítményének okáról az üzletfejlesztési igazgató úgy vélekedett, hogy azt részben short pozíciók zárása is okozta. A vezető papírok közül Szegner Balázs kiemelte a Molt, amely 3,21 százalékos drágulásával a kereskedés végére megelőzte a 2,46 százalékot erősödő OTP-t. A bankpapír ugyanakkor a BÉT forgalmának jelentős hányadát tette ki a mintegy 27,6 milliárd forintos értékkel. A gyógyszeripari papírok 1,5 százalékos emelkedésükkel szerényebben teljesítettek, de a Magyar Telekom részvénye sem mutatott erőteljes növekedést az 1,25 százalékkal.
A Mol 500 forinttal, 3,21 százalékkal, 16 100 forintra erősödött, 5,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 2,46 százalékkal, 5420 forintra nőtt, forgalmuk 27,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,25 százalékkal, 810 forintra emelkedett, forgalma 3,4 milliárd forint volt. A Richter-papírok 500 forinttal, 1,33 százalékkal, 38 000 forintra erősödtek, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. Az Egis 300,5 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,56 százalékkal, 19 500 forintra erősödött.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1951,47 ponton zárt, ez 14,63 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. A forint 270 forintos euróárfolyam környékén kereste az irányt csütörtökön a bankközi devizapiacon.
Az eurót 270,60 forinton jegyezték tegnap délután fél ötkor a szerda délután négy órai 270,20 forint után. A dollárt 183,54 forinton jegyezték csütörtök délután, 1,4732 dolláros euró árfolyam mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.