Kamerák helyett ígéretek

Velkei Tamás
2009. 09. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne statisztikai számokat mutogassanak a szocialisták, hanem hallgassák meg a lakosság véleményét! Az MSZP azonban fél kimenni az emberek közé – fogalmazott Földesi Gyula, a Fidesz XX. kerületi elnöke a két héttel ezelőtti lincseléses gyilkosság kapcsán. A politikus elmondta: pártja már 2008 decemberében jelezte Pesterzsébet szocialista városvezetésének: a lakosság részéről folyamatosan tapasztalják az elégedetlenséget a kerület közbiztonságával kapcsolatban, ám a kormánypárti politikusok hangulatkeltéssel vádolták meg az ellenzéket. – Az év elején egy ismert zenészt szúrtak le a kerületben, állandók lettek a betörések, rablások, ezért kezdeményeztünk kerekasztal-beszélgetést a közbiztonság javítása érdekében – fejtette ki lapunknak Földesi Gyula. Hozzátette: a kerületben mindössze 29 térfigyelő kamera működik, ezért az ellenzék azt javasolta, pásztázza még több az utcákat, illetve vegyék elejét a rendőrök elvándorlásának Erzsébetről (a dél-pesti kerület nem fizet a bűnüldözőknek pótlékot). A szocialisták azonban nem támogatták a Fidesz javaslatát, majd májusban valóban volt egy kerekasztal-beszélgetés, de Földesi Gyula szerint akkor sem talált megértésre az előterjesztésük. Mindössze annyi történt, hogy a jégcsarnok szomszédságában lévő utcák kamerákkal való figyelését határozta el a városvezetés, az eszközök felszerelése viszont a mai napig nem történt meg.
Szabados Ákos szocialista polgármester közölte: a testület rendkívüli segélyt folyósít a meglincselt férfi családjának, a temetés teljes költségét is állják. Elismerte, hogy a Fidesz szorgalmazására a nyár elején elfogadtak egy fejlesztési tervet; ígérete szerint amint megérkezik az iparűzési adó, tízmillió forintért térfigyelők telepítésébe fog a kerület. – Szigorúbb büntetési tételekre van szükség ahhoz, hogy hasonló felháborító esetek ne következzenek be – jelentette ki Szabados.
A BRFK tájékoztatása szerint a Pesterzsébeten történt halált okozó testi sértés ügyében Sztojka Csabát továbbra is körözi a hatóság. A másik elkövető kiléte ismeretlen.

Hatan őrizetben.
Újabb hat embert vett őrizetbe tegnap a rendőrség a Cozma-gyilkossággal összefüggésben – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A hat férfi – az enyingi S. Tamás, R. István és K. Sándor, a szebényi K. Róbert, valamint a veszprémi B. Csaba és B. Iván – előzetes letartóztatására a rendőrség előterjesztést tesz a Veszprém Megyei Főügyészségnek – olvasható a közleményben. Marian Cozmát február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.