Kátéért sokan szorítottak

2009. 09. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Milánó)

Gyula, Gyula, Káté Gyula! – zengett a kiáltás tegnap délelőtt a Milánó melletti bevásárlóközpont parkolójában egy fekete Alfa Romeóból, majd kiszállt belőle Kovács István, a Magyar Ökölvívó-szövetség (MÖSZ) tiszteletbeli elnöke, Szántó Imre mesteredző, Kovács László szövetségi kapitány, kiváló profi bírónk, Enyedi Zoltán, valamint Makocsai Sándor masszőr. Közülük Kokó és Enyedi most érkezett Lombardia központjába a vb végküzdelmeire, kiszurkolni rigmusba foglalt kisváltósúlyú (64 kg) versenyzőnk döntőbe jutását. A többiek eddig is sokat tettek ezért, a szakemberek a felkészültségét csiszolták, a gyúró pedig a törődött testét vette kezelésbe, mert négy mérkőzés alatt bizony előjönnek a nyilvánvaló és rejtett nyavalyák.
Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke is végig itt van a csapat és a ring mellett. Pontozásos sportágról lévén szó, része lehet benne, hogy bár értek minket bírói sérelmek, a legfontosabb emberünknél, Káténál nem. Reméljük, ez maradt a helyzet az amerikai Frankie Gomez elleni, tegnap lapzártánk után befejeződött elődöntőn is, mint ahogy azt is, bunyósunkat nem hátráltatta jobb keze kiújult sérülése. Jellemző rá, hogy bár az egész vb alatt szenvedett vele, még véletlenül sem említette…
Azt viszont említenünk kell, amiről a nemzetközi szövetség (AIBA) európai konföderációja (EUBC) döntött: a jövő évi Eb-t májusban Moszkva rendezi. Csötönyi EUBC-alelnökként elmondta, Párizs és Jereván is érdeklődött a házigazdaság iránt, de jelentkezést csak az orosz főváros adott be. Ismert, Moszkvában zajlott volna a 2007-es vb, de az AIBA mondvacsinált okokból elvette tőle, és Chicagónak adta. Most jött a pótlás, abszolút jogosan, hiszen itt Milánóban Oroszország a sportág világszintű ura lett (az öreg kontinensen már régóta az). Chicagóban ezt a kubaiak hiánya miatt még nem jelenthettük ki, a pekingi olimpián pedig Kínát és Ázsiát erősen „tolták” előre. Most nem, s kiderült, már Kuba sem a régi, az eredmény pedig: nyolc orosz érmes. Közülük a tegnap délutáni programban öt szerepelt, négy döntőbe is jutott, nem véletlenül zúgott a „Mologyec!” rigmus a Mediolanum Forum nézőteréről. Ahol persze a hazai versenyzők ringbe lépte hozta meg az igazán izzó hangulatot. A könnyűsúlyú (60 kg) vb-ezüst- és bronzérmes Domenico Valentino 15-2-re oktatta a grúz Koba Pakadzét, s ma délután megpróbálhatja pályafutása első aranyát megnyerni. Szupernehézsúlyú (+91) honfitársának, az egy Milánó melletti kis faluból származó Roberto Cammarellének ez már sikerült, hiszen olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Most újra az lehet, tegnap első ütésével számoltatott a fehérorosz Viktar Zujevre, akinek az edzője már lengette is a fehér törölközőt. A mai fináléban is szükség lehet hasonló frottírdarabra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.